A Jódpótlás tudományos alapokon Facebook-csoport dokumentuma
https://www.facebook.com/groups/palejod/
(A cikkben található aláhúzott szavak megnyitható linkek, de többségük csak csoporttagok számára hozzáférhető)
Írta: Árvay Bálint ©2021
Tartalomjegyzék
Ez az írás néhány alapvető kérdést hivatott tisztázni a jóddal és a jódpótlással kapcsolatban. Természetesen nem képes kiváltani a teljes ajánlott irodalmat, de azok számára, akik nemrég csatlakoztak közösségünkhöz és most kezdik a témakörrel való ismerkedést, hasznosnak bizonyulhat az alapok lefektetésében. Hiszen az ember egy nyelvben is először az ABC-t tanulja meg, aztán kezd belőle szavakat, mondatokat, kérdéseket (!) formálni.
A jód egy kémiai elem, egyúttal egy esszenciális (nélkülözhetetlen) mikrotápanyag az élőlények döntő többsége számára. Az emberi szervezet sem tudja maga előállítani, így kívülről, táplálék vagy étrendkiegészítő útján kell azt bevinnünk. Az elemek periódusos rendszerében a jód a „halogének“ főcsoport (VII.) egyik tagja, ami szó szerint „sóképzőt” jelent. Ezek a meglehetősen reaktív elemek ugyanis előszeretettel alkotnak ionos vegyületeket, sókat más atomokkal, így jön létre pl. a nátrium-klorid (konyhasó) vagy a kálium-jodid, esetleg nátrium-fluorid.
Kémiai viselkedését tekintve tehát a jód rokonságban áll a fluorral, a klórral és a brómmal, melyek szintén halogén elemek, de toxikus hatásúak (kivéve a klorid iont: Cl-). Hogy ennek miért van nagy jelentősége, arról később még részletesen esik szó.
Természetes és ember alkotta környezetünkben a jód különböző formákban és kötésekben fordulhat elő: lehet szervetlen ill. szerves, valamint radioaktív (sugárzó) ill. nem radioaktív (stabil). Fontos, hogy ismerjük, mely változatok a barátaink, s melyek az ellenségeink: az egyes jódformák közt nagy különbségek vannak, nem szabad egy kalap alá venni őket! Stabil jóddal a környezetünkben szervetlen illetve szerves formákban találkozhatunk. [2;123.o.]
Szervetlen jód a jodid ion (I- , a jód „sója”), pl. kálium-jodid, de a tengeri algák is ide sorolhatók (a szervetlenhez!), mivel túlnyomórészt jodidként tartalmazzák ezt az elemet, kisebb mennyiségben és fajtától függően pedig molekuláris jód is van bennük. [3] Szervetlen forma még a jodát ion (IO3-), amit (pl. mint kálium-jodát) ételek / só jóddal való dúsítására használnak.
Szervetlen forma az elemi vagy más néven molekuláris jód is, amire bizonyos szerveinknek van nagy szüksége. Ez a természetben egyes vörös algákban (pl. nori) van benne számottevőbb mennyiségben [3] ill. bizonyos, jódpótlásra szánt komplex készítményekben található meg. Ilyen az 1829 óta létező ún. Lugol-oldat, ami kálium-jodid és elemi jód vizes oldata, és nagy dózisú jódpótlásra alkalmas koncentrált készítmény. Érdekesség: ha keményítővel - ami szerves molekula - keverjük össze, a vörösesbarna helyett kék színt ölt, de ettől még szervetlen jód marad! Bővebben erről a jelenségről itt lehet olvasni.
A régen fertőtlenítésre használt alkoholos jódtinktúra is szervetlen jód, belsőleges használatra viszont nem ajánlott. A manapság használt Betadine egy szerves hordozóanyagú jódoldat, melyből ugyan elemi jód szabadul fel időben elnyújtott módon, az azt beágyazó molekula (povidon) viszont belsőleges fogyasztásra nem javasolt.
Szerves jód: ilyenkor a jód széntartalmú molekuláknak válik az alkotórészévé (kovalens kötéssel kapcsolódva), és kémiai okokból kifolyólag képes teljesen más viselkedést mutatni, mint a szervetlen jód: ahány molekulastruktúra, annyi félét. [2;57.o.]
Szerves jódvegyületek pl. a CT vizsgálatokon használt bizonyos kontrasztanyagok, (sokan allergiásak is rájuk, de ez nem jódallergia!) illetve ide sorolhatók még egyes szervesjód-tartalmú gyógyszerek (pl. Amiodarone / Cordarone), melyekkel kapcsolatban szintén merültek fel súlyos mellékhatások. [4]
Természet alkotta szerves jódvegyületek a pajzsmirigyhormonok is, amik bár szervesek, nyilván nem károsak (megfelelő mennyiségben), illetve ugyanide tartoznak a jódozott lipidek is [2;123.o.] , ld. még később.
Ami a radioaktív jódot illeti, mint pl. a 131-es jódizotóp: ez valóban mesterséges jódnak tekinthető, atomerőművekben keletkezik a maghasadás során, és nukleáris baleseteknél ki is szabadulhat (a jód illékony elem), ami igen veszélyes, mert gyorsan szétterjed a környezetben, a kiéheztetett pajzsmirigyünk (és a többi jódigényes szervünk) pedig ugyanúgy felveszi, mintha stabil jód lenne, beépül a sejtjeinkbe, sugárzik bennünk, károsítja a DNS-t és alaposan megnöveli az adott terület daganatos megbetegedésének kockázatát.
Radioaktív jódot az orvosi gyakorlatban is használnak (pl. pajzsmirigy-túlműködésnél a szövetek szétroncsolására), bár ennek kockázataira sajnos nem mindig hívják fel a betegek figyelmét. [1;129.o.] A radioaktív jód tehát tényleg mesterséges jód és egyáltalán nem a barátunk.
A jód nem csak az emberi szervezetben tölt be fontos szerepet, élőlények döntő többsége számára esszenciális elem. Számtalan fiziológiás folyamatban vesz részt, melyeknek még csak egy része ismert, de már ezek alapján is kijelenthető, hogy nem létezhetne élet a Földön jód nélkül.
A legköztudottabb a jód pajzsmirigyhormonok szintézisében betöltött szerepe. Ezek a jódtartalmú hormonok elemi fontosságúak, nélkülözhetetlenek az élethez, és minden egyes sejtünkre hatással vannak, szervezetünk anyagcseréjét szabályozzák. Emellett viszont rengeteg egyéb funkciót is betölt a szervezetünkben, része az antioxidáns és oxidáns rendszereknek, szabályozza a sejtdifferenciálódást, az apoptózist stb.
Manapság sajnos az a tévhit él a köztudatban a jódról - fertőtlenítőszer mivoltán túl - , hogy szervezetünkben csupán a pajzsmirigynek van szüksége rá, és neki is csak egy minimális, napi 100-200 µg (0,1-0,2 mg) mennyiségben, holott ez nem így van.
Jódra NEM csak a pajzsmirigyünknek van szüksége! JÓD ≠ PAJZSMIRIGY!
Valójában az összes sejtünk igényli és használja a jódot - ill. használná, ha elegendő mennyiségben vinnénk be -, különös tekintettel a következőkre: [1;28.o.]
belső és külső elválasztású mirigyek: hasnyálmirigy, a hormonrendszer endokrin mirigyei, könny-, nyál-, izzadságmirigyek stb. (minden váladéktermelő mirigy jódigényes)
reproduktív szervek: mellek, petefészkek, méh, férfiaknál prosztata, herék
immunrendszer
szív és harántcsíkolt izmok
a teljes gyomor-bél traktus
idegrendszer
Ezek a szervek/rendszerek a jódot nem (csak) mint jódtartalmú pajzsmirigyhormon használják, hanem közvetlenül is felveszik a véráramból mint jodid, rendelkeznek az ehhez szükséges mechanizmusokkal, ld. később. Amennyiben alacsony a jódbevitel, elkezdenek egymással versengeni, és mindig lesz, amelyikük nem kapja meg az optimális működéshez szükséges adagokat, s képtelen lesz hosszú távon ellátni funkcióját és megőrizni egészséges szöveti felépítését. Előbb-utóbb megjelennek az elváltozások az érintett területeken…
Alap esetben a pajzsmirigyé az elsőbbség a bevitt jódra, mert az élethez nélkülözhetetlen hormonokat termel. [1;101.o.] Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ha már ő is bejelez, hogy baj van, akkor az összes többi jódigényes szervünk már évek, akár évtizedek óta éhezik! Tehát nem lehet azzal érvelni, hogy nekem biztosan nincs jódhiányom, mert nincs problémám a pajzsmirigyemmel (legalább is így tudja az illető, de lehet, hogy van, ld. még később).
A jód elengedhetetlen a magzati fejlődéshez, különösen idegrendszerének a kiépüléséhez, de ugyanígy gyermek- és serdülőkorban is elemi fontosságú a megfelelő jódellátottság. Kiváltképp lányoknál, amikor megindul a mellek, petefészkek átalakulása, mivel ezek igen jódigényes szövetek. Előfordulhat, hogy ilyenkor a mell lopja el a pajzsmirigy elől azt a kevéske jódot, amit valaki a szervezetébe bevisz, pajzsmirigy-problémákat okozva ezzel. [1;31.o.] [2;29.o.] Ld. erről bővebben a Gyermekek és a jód c. cikket.
A jódhiány az immunrendszerünk működését is aláássa, vissza-visszatérő fertőzések jelentkezhetnek. Érdekesség: a fehérvérsejtek (immunrendszerünk katonái) képesek magukban 300-szorosára növelni a jódkoncentrációt a vér szintjéhez képest (a bennük lévő fehérjékben ez az arány a 4.000-szerest is elérheti!), hogy ebből olyan anyagokat szintetizáljanak, amikkel hatékonyan fel tudják venni a harcot a kórokozókkal. [2;71.o.] Ezen felül az egyes immunsejtek közti, az ún. citokineken keresztüli kommunikációt is segíti.
Az idegrendszerünk is használja a jódot, méghozzá közvetlenül mint jodid, nemcsak pajzsmirigyhormon formájában. Az agy-gerincvelői folyadék, a liquor szintén nagy koncentrációban tartalmaz jódot, ha valaki jódot szed. Antioxidáns szerepe kiemelkedő ezen a területen. A jód élénkké teszi az idegrendszert, míg a bróm letompítja azt, leszedálja az embert, az illető érdektelenné, motiválatlanná, belenyugvóvá, manipulálhatóvá válik. [2;60.o.]
A jód egyéb anyagokkal együtt (pl. szelén) a normál szövetstruktúra felépítésén és fenntartásán szorgoskodik [1;75.o.], apoptotikus hatással rendelkezik, azaz programozott módon segíti a pusztulásra ítélt hibás sejtek halálát, megakadályozva ezzel azok kontrollálatlan elburjánzását (rákos daganatok). [1;103.o.]
Ami még különleges a jódban, hogy egyszerre képes oxidánsként és antioxidánsként is működni a testünkben. Ez a kettős viselkedés teszi olyan hatékony eszközzé. [1;154.o.] Tudni kell ugyanis, hogy az egészség egyik fontosabb ismérve az antioxidánsok és oxidánsok közti egyensúly a szervezetben. A jód képes ezt a harmóniát csodálatos módon támogatni.
A jód meglehetősen ritka elem a Földön. A tengerektől távolodva egyre kevesebb található belőle a talajban, így az abban termő növényekben is alig-alig van. A Kárpát-medence kimondottan jódhiányos területnek számít! Az ilyen kijelentések például, hogy „a körtében sok a jód, a dió remek jódforrás” stb. csak arra jók, hogy megtévesszék az embert, hamis biztonságérzetbe ringassák. Jellemzően a tengeri algák, ill. kisebb mennyiségben az ottani halak, kagylók, rákok tartalmaznak jódot. A (jódozatlan) tengeri sóban viszont nincsen jód!
A jód egyike az első antioxidánsoknak, a törzsfejlődés során a tengervízben rendelkezésre állt. A tengeri élőlények fogyasztásával hozzászoktunk a magas jód és omega-3 bevitelhez, testünk ehhez adaptálódott. A tengerektől eltávolodva, a kontinentális (szárazföldi) életre áttérve aztán muszáj volt takarékosan bánni vele, mivel ott már igen ritka volt ez az értékes anyag.
Teljes mértékben azonban nem sikerült ez az adaptáció, sejtjeinkben továbbra is olyan programok élnek, melyek a magas jódbevitelre "íródtak", és ha ennek nem teszünk eleget, azzal kompenzációs mechanizmusok működtetésére kényszerítjük a szervezetünket. Ennek természetesen megvan az ára hosszú távon, bár az igaz, hogy a jódhiány következményei különböző mértékben érintik az egyes embereket. A női szervezet jellemzően érzékenyebb ebből a szempontból.
A jódhiány a kontinentális területek mindig is probléma volt, már a történelem korai szakaszától kezdve! Erre vonatkozóan tárgyi emlékeink is vannak. [5;136.o.]
Ami aztán végképp betett a jódszintünknek, az az a vegyianyag-áradat, melyet a 20. századtól zúdít magára (és a többi élőlényre) az ember, s amik közül sok alaposan bekavar a jód anyagcseréjébe is... Ezzel a természet nem számolt, nem is számolhatott. Tehát duplán jódhiányosak vagyunk. De ebből lesz még tripla is, ld. később.
Jódot nem feltétlenül szedni kell, hanem bevinni. Ez persze a többi esszenciális tápanyagra is igaz, a jód esetében viszont különösen nagy gondban vagyunk, ha „meg akarjuk enni”, mivel alig-alig van benne mindennapi ételeinkben. A Kárpát-medence rendkívül jódhiányos terület, így az itt termett élelmiszereink sem tartalmazzák azt elegendő mennyiségben, ellentétben például a Japánban élők étrendjével.
Ezért mi táplálék-kiegészítőként tudjuk bevinni a jódot, tudatos módon, ha a megfelelő dózisú és kiszámítható adagolás a cél. Nekünk mindig is ez a fajta a jódbevitel, a "pótmegoldás" lesz a megoldás! Ezt el kell fogadni.
A kontinentális területeken, távol a tengerektől a jódhiány mindig is óriási probléma volt. A történelem során a legszembetűnőbb módon az ún. kreténizmusban (súlyos szellemi és testi visszamaradottság) és a golyvában (megduzzadt pajzsmirigy, strúma) mutatkozott meg. Ezeknek a durva rendellenességeknek a megelőzésére lett bevezetve a 20. század első felében a jódozott só, de ez sem tökéletes megoldás (főleg már ma nem), mert [5;181.o.]
túl kevés jód van benne: 1 g sóban kb. 75 µg (=0,075 mg)
az is csak az egyik forma, az ionos jodid (vagy jodát), tehát elemi jódot nem tartalmaz
a sok klorid - szintén halogén só! - mellett nem érvényesül a jód (10% a felszívódása)
ráadásul amint kinyitjuk a zacskót, már csökkenni is kezd a mennyisége, mert a párás levegővel érintkezve oxidálódik és elillan. Ez különösek a kálium-jodiddal adalékolt változatokra igaz, a jodát forma stabilabb.
Külön jódpótlás nélkül „nem megy”, főleg nőknél. Nekik eleve több a jódigényes szervük (és még fontosabb az elemi jód bevitele is), ráadásul az ösztrogén nehezíti a jód sejtszintű hasznosulását is. [Mellek és a jód] Ha figyelembe vesszük mai környezetünk mérgező anyagokkal való terheltségét s az ebből fakadó fokozottabb jódigényt is, még rosszabb a helyzet. Ezek az anyagok (toxikus halogének és vegyületeik) hajlamosak kiszorítani a szervezetünkből a jódot, súlyosbítva ezzel a hiányt. Ha megfelelő a jódellátottságunk, az képes ezeknek a mérgező anyagoknak egy jelentős része ellen „védőfaktorként” hatni, ld. még később.
Egyedül talán a japánoknak sikerül „megenni” a szükséges jódmennyiséget, mivel napi szinten rengeteg algát fogyasztanak (pl. wakame, nori, kombu - ez utóbbiban van a legtöbb jód), melynek minőségét (nem kívánt szennyezőanyagok?) előzetesen be is vizsgálják. Egészségügyi statisztikáik kimagaslóak, a mellrák előfordulása náluk a legalacsonyabb. [1;173.o.] A prosztataproblémák száma Japánban 1/10-e az USA-hoz képest. Mindez nem genetikai meghatározottságú, mivel azoknak a japán férfiaknak / nőknek, akik az Egyesült Államokba költöztek és felhagytak a tradicionális tengerihínár-fogyasztással (áttértek az amerikai étrendre), ugyanolyan a rosszak a statisztikáik, mint az ott élőknek. [1;177.o.]
Az algákban egyébként a jódnak mindkét formája, azaz jodid és elemi jód is megtalálható. [3] A legtöbb elemi jódot a jodidhoz viszonyítva a vörös algák (pl. nori) tartalmazzák. (Az édesvízi algák, chlorella, spirulina viszont nem tekinthetők jódforrásnak!) A japán gyakorlat hiába „természetes”, magyar környezetbe való átültetése nem reális, az ottani gasztronómia idehaza nem igazán követhető, lemásolható. A magyar ember nem fog napi szinten algát enni, mert azt sem tudja, mi az (tisztelet a kivételnek), vagy undorodik tőle. Emellett az algák tisztaságával kapcsolatban tengereink szennyezettsége miatt az utóbbi évtizedekben súlyos problémák merültek fel. Ezért sem ideális választás jódpótlási célra az algaevés.
Erre a szervetlen, nem radioaktív jódot tartalmazó, nagy tisztaságú, koncentrált és komplex készítmények alkalmasak. [1;7.o.] Lehet, hogy ezen néhányan meglepődnek, mert úgy gondolták, hogy ha valami szervetlen, akkor az haszontalan, mert nem szívódik jól fel, nem épül be stb. Ez bizonyos elemek esetén (pl. szelén, cink, magnézium) valóban előfordulhat, de általánosságban nem igaz: ahogy pl. a nátrium- és a kloridion is remekül felszívódik szervetlen formákból (ld. konyhasó), úgy a szervetlen jód / jodid is kiválóan hasznosul, nincs szüksége előzetes „biotranszformációra” ahhoz, hogy testünk használni tudja.
Ne féljünk a szervetlen jódtól, ez nem „mesterséges” jód, nem mérgező, nem ártalmas, nem haszontalan - épp ellenkezőleg! Ez az a forma, ami kell nekünk. Az, hogy valakinek allergiás tünetei voltak kagylóevés után vagy pl. CT vizsgálatnál kapott szervesjód-tartalmú kontrasztanyagtól, avagy radiojódos kezelésen (RAI) esett át és nagyon megszenvedte, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szervetlen, nem radioaktív jód is túlérzékenységi problémát okozna a szervezetében! Két teljesen különböző anyagról beszélünk, kb. olyan, mintha a vizet meg a hidrogén-peroxidot akarnánk összehasonlítani: bár mindegyikben van oxigén és hidrogén és még a képletük is hasonló (H2O ill. H2O2), nem mindegy, melyik üvegből húzunk egy nagyot, ha szomjasak vagyunk... Ld. erről a Jódallergia? c. cikket az oldalon.
Testünknek a jodid és az elemi vagy más néven molekuláris jód formákra egyaránt szüksége van, mert egyes szerveink jellemzően az egyiket, míg mások a másikat részesítik előnyben. Pl. a pajzsmirigy a jodidot, a mellek mindkettőt (zömében az elemi formát, de szoptatás esetén a jodidfelvétel is megnövekszik). [1;62.o.] Emiatt komplex készítményt kell használnunk, melyben mindkét forma benne van, pl. a Lugol-oldat. (A jódozott sóban nincs elemi jód, csak jodid vagy jodát, és az is csak nagyon kis mennyiségben.)
Korábban azt gondolták, hogy az elemi jód a gyomor-bél traktusban teljes egészében jodiddá redukálódik, de ez nem így van. [2;84.o.]
A jód ma a leginkább félreértett és alulértékelt elem. Ez nem volt mindig így, hiszen ha megvizsgáljuk rendelkezésre álló feljegyzéseket, láthatjuk, hogy a jódpótlás nem egy újkeletű dolog. Alga formájában az emberiség több ezer éve használja a jódot, mert empirikus úton kitapasztalta, mekkora szüksége van rá. Tárgyi bizonyítékaink vannak erre 15.000 évvel ezelőttről egy algákkal teli gyógykunyhó maradványaiból, ami ráadásul nem is a tengerparton állt, hanem tőle több napi járóföldre, ami jól mutatja, milyen nagy becsben tartották már őskori elődeink is az algákat, anélkül, hogy tudták volna, hogy a bennük lévő legfontosabb összetevő, a kedvező biológiai hatásért leginkább felelős tápanyag a jód. [5;136.o.]
Új elemként 1811-ben felfedezték fel a jódot, s utána igen nagy népszerűségnek örvendett. Univerzális gyógyírként sikeresen használták betegségek egész sorára, főként kálium-jodid (KI) formájában. Nem tudták pontosan, hogy miért működik, de működött, és ez volt a lényeg. Nobel-díjas tudósunk, Szent-Györgyi Albert is rengeteget foglakozott a jód áldásos hatásaival, s írta elő kortárs orvosbarátaival mega mennyiségben a páciensek számára. Akkor is a jódhoz nyúltak - és eredményesen! - amikor nem igazán tudták, mivel állnak szemben, milyen betegség húzódik meg a tünetek mögött. [1;12.o.]
Még egy mondókát is kitaláltak rá: „Ha nem tudod, hogy hol, miért s mi - a megoldás a K és I.” (KI a kálium-jodid képlete.)
A Lugol-oldatot (az ortomolekuláris világban ezt használjuk jódpótlásra), amely kálium-jodid és elemi jód vizes oldata, 1829-ben fejlesztette ki belsőleges használatra dr. Jean Lugol francia orvos. (Az elemi jód vízben nem igazán oldódik, KI vizes oldatában viszont trijodid ionok képződése révén igen.) Ezután ez a komplex forma is rendelkezésre állt, s még hatékonyabbnak bizonyult, mint a KI.
A Lugol-formulán alapuló készítményekkel (oldat illetve tablettás változatai) tudjuk gazdaságosan bevinni azokat a jódmennyiségeket, melyek testünk valamennyi jódigényes szövetének ellátásához szükségesek, ezért a Jódpótlás tudományos alapokon csoportban is erre építünk.
A fenti, 1820-tól az 1960-as évekig terjedő időszakot tekintjük a jód(pótlás) aranykorának.
Az, hogy ez az értékes tudás és tapasztalat mára nagyrészt elfelejtődött, a múlt században bekövetkezett szerencsétlen események sorozatának köszönhető. A legmeghatározóbb ezek közül egy 1948-as állatkísérlet volt, melynek során a kutatók (Wolff és Chaikoff, Kaliforniai Egyetem, Berkely USA) azt vizsgálták, hogyan reagál a patkányok pajzsmirigye a növekvő jódbeviteli adagokra. Az eredményeket - mint utóbb kiderült - sajnos hibásan értelmezték, így azt a következtetést vonták le, hogy a jód nagy dózisban megzavarja a pajzsmirigy működését, leállítja a jódfelvételt és a hormontermelést, ezért kerülni kell, mert „veszélyes, ha sok”. A milligramm mennyiségeket egyértelműen problémásnak minősítették.
Hiába mondott ez ellent a jódpótlással szerzett több mint 100 éves pozitív klinikai tapasztalatoknak és a japánok évszázadokon keresztül bevált jódfogyasztásának, a fenti kutatópáros olyan jó reputációjú folyóiratokban és fórumokon publikálta nézeteit, és olyan sokan kezdték el azt idézgetni és sorozatosan meghivatkozni, hogy az utána következő évtizedekben teljesen elterjedt ez a hibás, mára már meg is cáfolt tézis. A jódot kiírták az orvosi tankönyvekből és kivonták élelmiszereinkből, „nehogy túl sok legyen”. Az elmúlt 70 évben legalább három generációnyi orvostanhallgató jött ki az egyetemekről úgy, hogy megtanulta, mi az a Wolff-Chaikoff hatás, és azt később már nem is kérdőjelezte meg. [5;166.o.]
A fenti kísérlet mellett történt még egy tragikus hatású esemény az 1960-as években, ami a jódra nézve szintén igen kedvezőtlen következtetésre jutott, s amit Wolff fel is dolgozott a publikációja 1969-es felülvizsgálatában. Hokkaidoban (Japán) nagy arányú golyvaképződést figyeltek meg a kutatók az ott élők körében. Ezek a lakosok rengeteg algát fogyasztottak, aminek ugye magas a jódtartalma. Méréseket is végeztek, hogy a helyiek vérében mennyi a jód szintje, és hogy vizeletükben mennyi jodidot ürítenek. Kiderült, hogy sokat. (Ez nem meglepő, ha valaki sok jódot visz be, sokat is ürít, de ez nem baj.) Mivel korábban már farkast kiáltottak a jóddal kapcsolatban, adta magát a következtetés: a jód, a túlzott jódbevitel a bűnös! [4]
Igen ám, de azt senki nem vizsgálta akkor, hogy az alga, amit akkor és ott nagy mennyiségben fogyasztottak a helyiek, nem csak jódot, hanem goitrogén (golyvaképző) hatású toxikus anyagokat (köztük pl. bromidot) is képes koncentrálni a tengervízből! Érdekesség, hogy a sok goitrogén (valószínűleg bróm) ellenére a magas jódbevitelnek köszönhetően - az érintetteknek nem voltak pajzsmirigy-alulműködéses tüneteik…
Szóval erről a vizsgálatról is kiderült utólag, hogy téves volt a konklúzió, a tengeri hínár okozta golyva nem „jódgolyva”, de ekkor már a kocka el volt vetve. Így vált a 20. század második felében a jód, ez az egykor univerzális gyógyír amolyan félreismert és kegyvesztett elemmé, és silányult vissza mára csupán fertőtlenítőszerré s a jódozott só adalékává… Ld. erről bővebben: Megtévesztő jódtanulmányok
Ahhoz, hogy megértsük a jód jelenét, meg kell ismernünk a múltját. Látni fogjuk, hogy nem egy új divathóbortról van szó, hanem egy régi, bevált, de időközben elfeledett tudásról ill. annak újjáélesztéséről
Az 1950-es évek végétől rohamos fejlődésnek indult a gyógyszeripar, megjelentek a modern antibiotikumok. A jód régimódinak tűnt, senki sem kutatta tovább. Mivel olcsó és szabadalommal nem védhető anyagról volt és van szó, anyagilag sem állt senkinek sem érdekében a jódkutatás, ha komoly profitra akart szert tenni… Ez a kijelentés ma is érvényes. [5;56.o.]
Ezzel párhuzamosan, az 1970-es évektől a vegyipar fejlődésével környezetünkben nagy számban jelentek meg olyan, a jóddal kémiailag rokon, de toxikus hatású anyagok, melyek versengenek vele, jódhiány esetén pedig hajlamosak elfoglalni a helyét, előidézve ill. súlyosbítva ezzel a hiányát. Ilyenek a teljesség igénye nélkül a brómozott égésgátlók, melyek mindenhol körülvesznek minket (bútorok, szőnyegek, textilek, használati tárgyak, új autó utastere), a bróm- ill. fluortartalmú gyógyszerek, az ivóvíz és uszodák vizének fertőtlenítésére használt aktív klór ill. brómvegyületek, de az egyes egyéb klórszármazékok is (pl. tűzijátékokból, rakétaüzemanyagból, fertőtlenítőszerek lebomlásakor felszabaduló perklorát), vagy akár a fluoridok (fogkrémek, ásványvizek, „gyógyvizek” stb.) Emiatt a toxikus halogénterhelés miatt ma fokozottabb a jódigényünk, mint régen. [1;217.o.] Erről a Goitrogének és a jód c. cikk részletesebben ír.
Amikor a mai ember milligramm mennyiségben kezd el jódot szedni, az kiüti a szervezetében lévő, eredetileg a jódnak fenntartott helyekre befészkelődött mérgező anyagokat. Ennek lehetnek külső-belső kísérő tünetei, különösen akkor, ha valaki nem a lefektetett jódpótlási protokollnak megfelelően járt el. Ezeket a valójában jód által kiváltott méregtelenítési jelenségeket mint jódmérgezési tünetek („jódizmus”) könyvelték és könyvelik el, bebetonozva ezzel a jódfélreértést. [1;8.o.]
Nem mindenki tapasztal egyébként magán ilyen méregtelenítési tüneteket, mégis fontos beszélni róluk, hogy ne ijedjünk meg, ha jelentkeznek, és tudjuk, mit kell tennünk, milyen gyengeségünkre hívja fel a jód a figyelmünket. A tisztulás felgyorsítására vannak technikák, így a kezdeti reakciók előbb-utóbb lecsengenek, és utána már nem is térnek vissza, hiába szedjük tovább ugyanazt az adagot. Nem „jódtúladagolásról”, jódizmusról van tehát szó.
Ezen felül más okból is jelentkezhetnek tünetek. Mivel az immunrendszerünknek is nagy szüksége van jódra, ha a megfelelő dózisú jódszedés hatására új erőre kap, elkezdhet felszámolni a szervezetünkben idáig lappangó, krónikus fertőzéseket, s ezen kórokozók pusztulása során szintén keletkezhetnek olyan toxikus anyagok, melyek amíg nem hagyják el a testünket, okozhatnak kellemetlenségeket. (Ez az ún. Jarisch-Herxheimer reakció.)
A fentieken túl sajnos az sem tett jót a jód hírnevének, hogy az aranykorszak legvégén elkezdték használni különféle jódtartalmú gyógyszerek (szerves jódvegyületek!) előállításához, amikkel aztán tényleg akadtak komoly problémák, mellékhatások. (Ld. korábban említett Amiodaron.) Ezek a tapasztalatok aztán összemosódtak a szervetlen jóddal szerzett pozitív eredményekkel, összességében alaposan megtépázva a jód hírnevét. [4]
Tovább segíti a jóddal kapcsolatos téveszmék fennmaradását, hogy a mg mennyiségben végzett jódpótlás hatására az agyalapi mirigy által termelt pajzsmirigy-stimuláló hormon (TSH) szintje a legtöbb embernél átmenetileg megemelkedik. [1;83.o.] Mivel általában a pajzsmirigyfunkció vizsgálata céljából csak ezt az egy paramétert nézik az orvosok (ami szintén elavult gyakorlat), a magas TSH-ból arra következtetnek, hogy pajzsmirigy-alulműködés alakult ki a „sok jódtól”.
Ez azonban nem így van, a pajzsmirigyhormonok a normál tartományban maradnak, a TSH pedig azért emelkedik, mert szervezetünk ezáltal ösztönzi az ún. nátrium-jodid szimportereknek (NIS), vagyis a sejthártyában elhelyezkedő, a jódot a sejtekbe bejuttató kis „szivattyúknak” (transzmembrán fehérjék) a kiépülését. Ezek ugyanis a transzgenerációs jódsivatagban történő hosszú tévelygés során visszafejlődtek, berozsdásodtak. Utána visszaáll a TSH, igaz, ez akár 6-12 hónapba is telhet. A jódprotokoll bizonyos elemei (só, C-vitamin, antioxidánsok) segítenek a NIS-ek regenerációjában. [1;11.o.]
A C-vitamin segíti a sejthártyákban lévő, az elhúzódó jódhiány és a toxikus halogének következtében berozsdásodott „jódpumpák” (NIS) regenerációját, így végső soron a jód (jodid ion) sejtekbe jutását.
A jódpótlás inkább maraton, mint sprint. Türelem kell hozzá. Nem jó stratégia, ha siettetni akarjuk a szervezetünkben zajló átrendeződést és hetente kényszeresen méregetjük a TSH-t, hogy jaj mikor lesz már végre olyan, ami az orvosnak is tetszik. A belső átrendeződéshez idő kell, de ez nem elfecsérelt, hanem befektetett idő, és megtérül, hiszen szervezetünk - hozzájutva végre az őt megillető jódhoz - korábban nem is remélt új erőre kaphat általa.
Pajzsmirigyhormon-pótlás (pl. Letrox) esetén ha elkezdünk ortomolekuláris mennyiségben jódot szedni, elképzelhető, hogy az hormon adagolását csökkenteni kell. Jód nélkül viszont a hormonpótlás hosszú távon komoly kockázatokkal jár, mert súlyosbítja a jódhiányt!! Ld. ezzel kapcsolatban a Hormonpótlás és a jód c. cikket.
Ugyan szórványosan már történtek korábban is vizsgálatok a milligrammos dózisú jóddal (Marine, Ghent, Eskin), a fenti, Wolff-Chaikoff hatás néven elhíresült dogmát a 2000-es évek elején kezdték el igazán megkérdőjelezni. Ekkor indult az USA-ban az ún. Iodine Project, melynek keretében az úttörő jóddoktorok a korai szakirodalom alapos áttanulmányozása és kritikus mérlegelése után elkezdték sorozatosan alkalmazni a milligrammos (mg) mennyiségű jódot pácienseik körében, és Wolff-Chaikoff vészjósló kijelentéseivel épp ellentétes hatásokat, ragyogó eredményeket értek el vele. [2;8.o.]
Ezekről részletesen beszámoltak publikációikban, melyek közül a Jódpótlás tudományos alapokon csoportban több is megtalálható magyar nyelven, hogy az emberek széles köre számára ismertté váljanak ezek a paradigmadöntő, új jódkorszakot nyitó kutatási anyagok. Emellett az angol nyelvű publikációgyűjtemény [2] is feltöltésre került a csoport könyvtárába.
A mozgalmat Dr. Guy E. Abraham szülész-nőgyógyász-endokrinológus professzor indította. Stílszerűen Crying Wolf? (Farkast kiáltottak?) címre keresztelt publikációjával a Wolff-Chaikoff hatás megalapozatlanságára hívta fel a figyelmet, amely 1948-ban alaptalanul besarazta és farkasnak kiáltotta ki a jódot. Rövidesen csatlakozott további két orvos, Dr. Brownstein és Dr. Flechas is, valamint Charles Hakala gyógyszerész. [2;50.o.] Az általuk kidolgozott ún. ortomolekuláris, azaz a teljes szervezet optimális igényeire koncentráló jódprotokollt használjuk mi is a Jódpótlás tudományos alapokon csoportban.
A 2000-es évek elején indult ún. "Iodine Project" orvosi teamje. Nekik köszönhetjük, hogy a ma újra ismerhetjük a jód valódi arcát
A fenti félreértés-sorozat miatt a ma elterjedt hivatalos jódbeviteli ajánlás (RDA) igen alacsony. Az emberek nem tudják, mik azok az optimális mennyiségek, melyekkel valamennyi jódigényes szervünk szükségleteit le lehetne fedni, s amit régen, a jód aranykorában, általános jódpótlási céllal az orvosok is nagy sikerrel használtak, 0,1-0,3 ml 5%-os Lugol-oldatot írva fel pácienseiknek. [2;1.o.] Dédszüleink közül is többen még ismerték a Lugol-féle jódot!
A 100-200 µg (ennyi van a gyógyszertári kálium-jodid tablettákban, a multivitaminokban és a kék színű, kis koncentrációjú jódkészítményekben) csupán a golyva és a kreténizmus megelőzésére kitalált legminimálisabb mennyiség, és köszönőviszonyban sincs az ideális működéshez szükséges jódadagokkal. [1;73.o.] Hiszen az életben maradáshoz ill. durva kórképek elkerüléséhez szükséges mennyiség sosem egyenlő az optimális adagolással! Pl. napi néhány dl vízen is el lehet vegetálni jó ideig, még épp a szomjanhalás határán, de milyen áron ugye?!
Ráadásul a már említett toxikus halogének is alaposan bezavarnak, mivel kiszorítják a szervezetből a jódot, súlyosbítva a jódhiányt. Ezeknek a modern környezetben napi szinten ki vagyunk téve, így ha nem viszünk be elég jódot, kibélelve a szervezetünket ezzel az áldásos anyaggal, akkor biztosan az egyéb, toxikus halogénekből töltekezünk fel helyette.
Ezért vagyunk ma triplán jódhiányosak! 1.) Eltávolodtunk a tengerektől, 2.) Wolff-Chaikoff miatt eltiltottak minket a jódtól, és 3.) környezetünkben mérgező halogének sora jelent meg.
Az úttörő jóddoktorok kutatómunkájának hála a közelmúltban kiderült, hogy az RDA (150 µg) legalább két nagyságrenddel kisebb azoknál a mennyiségeknél (12-50 mg), amikre ma testünk valamennyi jódigényes szervének szüksége lenne az optimális működéshez. Magyarul kb. század annyi jódot viszünk be, mint amennyi ideális lenne! 1/100-át! [2;8.o.]
A szervezet jódraktárai feltöltöttségének mérésére kidolgoztak egy speciális vizsgálatot: ez a 24 órás jódtelítettségi teszt. A logikájának megértéséhez tudni kell, hogy a szervezet a többlet szervetlen jódot hatékonyan ki tudja választani a vizeletbe, azaz könnyen meg tud szabadulni, a feleslegtől, amennyiben a vesék működése kifogástalan. (Ez az állítás a pajzsmirigyre is igaz.) Emellett pedig rendelkezik azzal a képességgel, hogy visszatartson magának jódot a beszedett adagból, egészen addig, amíg a jódraktárak nem telítődtek. Az ortomolekuláris jódpótlás célja ui. a teljes szervezet jódtelítettségének elérése és aztán annak fenntartása.
A vizsgálat abból áll, hogy egyik reggel az ember bevesz egy tesztadagnyi jódot (ált. 50 mg) és aztán 24 órán keresztül tartályban gyűjti a vizeletét. Vannak ellenjavallatok is, itt esik róluk szó. A gyűjtött vizeletből aztán mintát kell venni, amit laborintézetben bevizsgálnak. Ez alapján megállapítható, hogy a tesztadagból mennyit tartott meg magának a szervezet, s mennyit ürített ki. Ha ez utóbbi kevesebb mint 90%, az jódhiányra utal. Az USA-ban eddig több ezer emberen elvégzett jódtelítettségi tesztek alapján a résztvevők 97%-a jódhiányos volt, többségük súlyosan, köszönhetően a Wolff-Chaikoff hatásból fakadó jódfóbiának.
Az első (nulladik) alkalomnál, amikor valaki még nem szed jódot, előfordulhat, hogy fals pozitív eredményt kapunk, azaz a tesztadag több mint 90%-a kiürül a vizelettel. De nem azért, mert a raktárak telítve lennének (mitől is lennének, ha szinte semmi jódot nem vittünk be előtte?), hanem mert a hosszú ínséges időszak miatt „be vannak rozsdásodva” a jódot a vérből a sejtek belsejébe juttató mechanizmusok (NIS). Így a jódadag szinte átszalad a szervezeten anélkül, bejutna a sejtekbe. Olyan ez, mintha csontszáraz szivacsra akarna valaki vizet engedni: egyszerűen lefolyik róla. Először át kell egy kicsit nedvesednie, hogy felvegye, beigya a vizet, ami időbe telik.
A jóddal végzett bőrteszt (négyzet vagy rács alakú befestése) nem javasolt a hiány megállapítására, mert rendkívül megbízhatatlan. A bőrre kent jód 88%-a 1-2 napon belül magától is elpárolog, a folt halványodását ezen kívül a bőrben található antioxidánsok is nagyban meggyorsítják. Tehát az eltűnés messze nem jelent beszívódást, hasznosulást! További infók ezzek kapcsolatban a Jódtesztek c. cikkben.
A jódhiány tünetei a jódigényes szöveteink nagy száma miatt rendkívül sokfélék lehetnek. Optimálist el nem érő jódbevitel és ebből következő jódhiány esetén a szerveink egymással kezdenek el versengeni és mindig lesz, aki a rövidebbet húzza. Függően attól, melyik szervünk működése esik az ideális szint alá, más-más terület jelezhet be. Fontos, hogy tudjuk értelmezni ezeket a vészjelzéseket, illetve még fontosabb lenne, hogy megelőzzük a kialakulásukat, hiszen a megőrzött egészség többet ér, mint a legyőzött betegség.
Hogy mekkora a gond? Elég csak körülnézni, milyen gyakoriak manapság a jódigényes szervek rendellenességei. Ha pl. csak a pajzsmirigyet nézzük, egy 96.000, elvileg egészséges embert bevonó német (ún. Papillon) tanulmány [6] szerint a 18-65 évesek közt 30%-os volt a szövetállomány elváltozása (UH-on csomók, göbök, ciszták), 45 év felett ez már 50% volt. Gyakorlatilag eddigre minden második ember pajzsmirigye beteg lesz. És ez csak a jéghegy csúcsa, mert a jódhiány nagyobb része nem nyilvánvaló, a víztükör alatti mélyben rejtőzik.
Jódhiány-jéghegy: szinte mindenki csak a csúcsára koncentrál, a pajzsmirigy abszolút minimális igényeire, figyelmen kívül hagyva a vízfelszín alatti jégtömeget s az ott meghúzódó jódigényeket
Pedig a pajzsmirigy előnyt élvez a jódra a többi fogyasztóval szemben, mert az élethez nélkülözhetetlen hormonokat termel. Ha már ő sem kap elég jódot, az összes többi szervünk évek, akár évtizedek óta éhezik: beszélhetünk itt mellcsomókról, -daganatokról, petefészek-cisztákról, méhmiómákról, prosztataproblémákról, a méhszáj elváltozásairól, autizmusról, immunrendszer gyengeségeiről stb., amely betegségek mind-mind erős ok-okozati kapcsolatot mutatnak a jódhiánnyal és ma járványos gyakorisággal terjednek.
A hiányállapot akár transzgenerációs is lehet, hiszen a magzati fejlődés (terhesvitaminok!) és aztán a csecsemő szoptatása rendkívül jódigényes, így képes a végletekig kiszipolyozni az anya szervezetéből ezt az értékes elemet. (Jellemzően ezután szoktak bejelezni az egyes jódigényes szervek az anyánál, elhízás, depresszió, ciszták, pajzsmirigygyulladás stb. alakul ki.) Ha ez többször megismétlődik, a jódhiány transzgenerációssá válik, s előfordulhat, hogy a nagymamának még „csak” méhmiómái voltak, az édesanyának pajzsmirigy-problémái és itt-ott cisztái, az unoka pedig már autizmussal / ADHD-val születik… Ld. ennek kapcsán a Várandósság és a jód illetve a Gyermekek és a jód c. cikket az oldalon
Sajnos fenti az összefüggésekre nem hívják fel a páciensek figyelmét, amikor valakit letiltanak a jódról, mondván, pajzsmirigybetegsége miatt „kerülnie kell” (ami téves kezelési stratégia, mivel a megcáfolt Wolff-Chaikoff hatáson alapszik!). Nem fogják neki elmondani, hogy hosszú távon ezzel kiéhezteti a többi jódigényes szervét, ami különösen nőknél járhat katasztrofális következményekkel.
Mert jódra NEM csak a pajzsmirigyünknek van szüksége! JÓD ≠ PAJZSMIRIGY!
A mellmirigyek és a mellekben található finom tejcsatornácskák rendkívül jódigényes szövetek, és valóban, inkább az elemi („kórház szagú”) formát részesítik előnyben a működésük során és az egészséges struktúrájuk megőrzésében, hasonlóan pl. a petefészkekhez vagy a prosztatához. Szoptatás esetén viszont a mellek jodidfelvételi képessége is a sokszorosára növekszik, mivel az újszülött az anyatejen keresztül kapja a fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges jódot. A melleknek tehát a jód mindkettő formájára szükségük van.
A mellcsomók, melldaganatok kialakulásában alapvető szerepet játszik a jódhiány. [1;149.o.] Sajnos ez az összefüggés ma még kevéssé köztudott, az emberek fejében még mindig a jód = pajzsmirigy asszociáció uralkodik. Egyelőre tehát ne kérdezzük meg a mammográfián, hogy mit gondolnak a jódszedésről, mert érdekesen fognak nézni. A széleskörű tájékoztatásban fontos szerepet játszik a 2017-ben megjelent első magyar jódirodalom, A gyógyító jód c. könyv, melynek középpontjában épp ez a téma áll, és szépen leírja, hogy jutottunk el idáig. Bővebben ld. a Mellek és a jód c. cikkben az oldalon.
Az USA-ban ill. több európai országban az integratív szemléletű orvosok már sikeresen használják a jódot a fenti problémáknál. Szóval amiről mi még nem hallottunk idehaza, az nem biztos, hogy nincs! Az említett könyv szerzője, Lynne Farrow által létrehozott kutatási alapítvány, a Breast Cancer Choices oldalán is számos vizsgálati eredmény és tanulmány szerepel a mellrák és jódpótlás témaköréből, érdemes ezeknek utánanézni.
A jódprotokoll azért is hatékony ezeknek a problémáknak (ciszták, csomók, daganatok) a felszámolásában, mert a jód mellett egy másik igen fontos daganatellenes anyagot is használ, mégpedig a szelént. Ilyen esetekben érdemes többféle formát kombinálni ill. előtérbe helyezni a metil-szelenociszteint (SeMSC ill. SeMC), mert ez még hatékonyabb ebből a szempontból, mint a szelenometionin vagy a szelénes élesztő.
Helyileg is lehet jódot kenegetni a problémás mellterületre. Ez különösen hatékony, ha progeszteronkrémmel kombináljuk. (Funahashi-módszer, részleteket ld. a könyvben.)
Mint mindennek, a jódszedésnek is vannak kontraindikációi. Ilyen pl. az autonom adenoma a pajzsmirigyben (toxikus forró göb, akár multinoduláris golyva formájában is), ami mint önálló életet élő, az agyalapi mirigy vezérlésének nem engedelmeskedő egység annyi hormont termel, amennyi jódhoz csak jut. Ld. erről a Göbök a pajzsmirigyben c. cikket. Meglehetősen ritka, de ha fennáll, az kizáró ok, mert komoly problémát okozhat jódpótlás esetén. További ellenjavallatok: struma ovarii, veseműködés zavarai és az ún. Duhring-betegség. A jódszedést megelőző ajánlott vizsgálatokról itt esik szó.
Ezeket leszámítva a szervetlen, nem radioaktív jód szedése biztonságosnak tekinthető. Ez az egyetlen olyan nyomelem, melyből a klinikai vizsgálatok alapján nagy számú, egészséges veséjű páciensnek, hosszú időn keresztül az RDA százezerszerese (grammos nagyságrend) is biztonsággal adható. És adták is például tüdőszanatóriumokban a jód aranykorában.
Ez az abszolút felső határ a jodid formára vonatkozik, az elemi jódnál ez alacsonyabb. Az abszolút mellett pedig létezik egy emberenként változó szubjektív limit is, amit az adott szervezet pillanatnyi állapota szab meg: a kiválasztó és méregtelenítő útvonalak (máj, vese, nyirokrendszer) állapota, szív egészsége stb. Ezért fontos, hogy a jódprotokollt (adagolás, kiegészítők) mindig személyre kell szabni, figyelembe véve az egyéni sajátosságokat.
A mai kor emberének szervezete nem ugyanaz, mint a jód aranykorában élőké. Egyrészt sokkal több vegyi anyag halmozódott fel bennünk (főleg a zsírszövetekben elraktározva), s ezek jódpótlás alatti távozása méregtelenítési tüneteket okozhat, amiket kezelni kell, másrészt főleg talajaink kimerülése és így tápanyagszegényebb élelmiszereink (illetve felgyorsult, stresszes életmódunk) miatt egy sereg olyan hiányállapot is jellemez bennünket, amely képes aláásni a szervezetbe bevitt jód helyes működését.
Nem lehet tehát a régi elődök jódtudását 1:1-ben átvenni, a mába átültetni, mondván, hogy ami régen jó volt, az most is az. Sajnos nem az. Ez elég szomorú, de ez van.
Ezért szükséges, hogy legyen egy aktuális, a jelen korra kidolgozott „használati utasítás”, hogy ez tudományos alapokon nyugodjon, visszakövethetők legyenek a gyökerei. Ez a protokoll nem csupán étrendkiegészítők kusza halmaza, még több kapszula, még több por stb., hanem egy rendszer, melynek elemei fontos kölcsönhatásban vannak egymással. Ezt először meg kell ismerni, meg kell érteni, és csak utána elkezdeni a jódot!
Az átgondolatlan jódszedés akár veszélyes is lehet. A golyva (pajzsmirigy feltűnő megnagyobbodása, strúma) megelőzése ellen a 20. század elején bevezetett jódozott só is azért okozott problémát bizonyos területeken (autoimmun pajzsmirigybetegségek száma nőtt), mivel ezekben a régiókban hiányzott az emberek szervezetéből a jód legfontosabb kiegészítő tápanyaga (kofaktora), a szelén. De sajnos megint csak azt a következtetést vonták le, hogy „lám megmondtuk, a jód ártalmas”! - újabb igazságtalan pofon a jódnak. Magyarország (egész Közép-Kelet-Európa) kimondottan szelénhiányos területnek számít. Ld. ennek kapcsán a Megtévesztő jódtanulmányok c. cikket az oldalon.
Az ortomolekuláris jódpótlást végzők sem csupán belelkesedésből, hirtelen felindulásból kezdtek el jódot szedni. A pozitív hozzáállás fontos, de lényeges az is, hogy megértsük jódpótlásban úttörő szakemberek által a ma emberének kidolgozott protokoll összefüggéseit, és a jódot (a többi kofaktorral) felelősségteljesen, fegyelmezetten kezdjük el, az ajánlott előzetes és követő vizsgálatokkal megtámogatva. Így nem veszélyes, sőt, igen csak áldásos a jód!
Nem vagyunk kísérleti nyulak, a jódot az emberiség több, mint 200 éve használja (a japánok ma is napi szinten viszik be ilyen nagyságrendben), s bár az utóbbi 70 év kimaradt („sötét jódközépkor”), de sok helyen már megtört a jég, itt az ideje, hogy mi is újra megismerjük ezt a csodálatos, de méltatlanul elfeledett anyagot.
Az életünk múlhat rajta!
Lehet, hogy ez elsőre meglepően fog hangzani, de „sok” jódot szedni biztonságosabb, mint túl keveset. A kutatások szerint az RDA-érték (150 µg) kb. 100x-osa felett (12-15mg) kezd el ugyanis bizonyítottan érvényesülni a jódnak egy páratlan előnyöket rejtő és egyben plusz védelmet nyújtó „bónusz” hatása: esszenciális zsírsavakkal alkot vegyületeket (jódozott lipidek, pl. delta-jodolakton), melyek igen áldásos anyagok, erős gyulladásgátlók, emellett pro-apoptotikus (daganatellenes) hatással is rendelkeznek. De csak akkor képződnek, ha elegendő jód áll a szervezet rendelkezésére, vagyis a bevitt mennyiségeket nem használta el teljesen a sok kiéhezett jódigényes szervünk és a toxikus halogenidek méregtelenítése!
Ezért ajánlja a protokoll a napi minimum 2 cseppet az 5%-os Lugol-oldatból, ami 12-15 mg, s ezért 12,5 mg a minimális kiszerelés az Iodoralból is (tabletta formájú Lugol-oldat). Az RDA, azaz a néhány száz µg és annak 100x-osa (12-15 mg) közti sáv a jódpótlásban a „senki földje”, egyfajta szürke zóna, ahol - különösen autoimmun pajzsmirigyproblémák esetén - nem ajánlott hosszabb ideig tartózkodni.
Autoimmun eredetű pajzsmirigygyulladásnál (pl. Hashimoto-thyreoiditis) a jódozott zsírsavak képviselte plusz védőhatás kritikus fontosságú, és az ajánlott tartomány még magasabb, kb. 50-100 mg. A hagyományos megközelítés szerint egyébként ilyenkor teljesen letiltják az embert a jódról, arra hivatkozva, hogy az úgy hatna ilyenkor, mintha olajat öntenénk a tűzre. Igen, kis (µg-os) mennyiségben valóban elképzelhető ilyen reakció (főleg szelénhiányos esetben), de az RDA 100x-osa felett olyan plusz védelmi funkció kapcsol be a jódozott lipidekkel és a szérumbeli magas jodid szintek által kifejtett antioxidáns védőhatással, amiről a fenti ajánlásokat tevő szakembereknek fogalmuk sincs! Ezek a tényezők látják el a szeléntartalmú enzimeken felül a kontrollfunkciót a pajzsmirigyben zajló oxidációs folyamatok féken tartásában. [1;117.o.]
Persze az is fontos, hogy ne csak a jódtól várjuk a megoldást! Autoimmun problémák rendezéséhez átfogó táplálkozás- és életmódbeli változtatások szükségesek, élükön az emésztőrendszer regenerációjával, céltápanyagok szintjének rendezésével s a háttérben meghúzódó további potenciális kiváltó faktorok azonosításával és rendbetételével. Ld. erről: Hashimoto és a jód c. cikket az oldalon.
Az Iodine Project által életre hívott önszerveződő globális jódmozgalom végső célja a jód rehabilitációja és használatának visszavezetése a holisztikus gyógyítási gyakorlatba. Ebben a folyamatban az online közösségeknek fontos katalizáló szerep jut. Az USA-ban három csoport is létezik, egyenként kb. 25.000 taggal. Brazil központtal, portugál nyelven is működik egy ~40.000 fős csoport. (Jelenleg nem aktív.) Németországban szintén, itt a jódról konferenciákat is szerveznek. A magyar jódmozgalom központi fóruma a Jódpótlás tudományos alapokon FB csoport.
A jód rehabilitációjában fontos tényező a jódpótlásban jártas szakemberek körének folyamatos bővítése. Idehaza is vannak már jódértő életmódtanácsadók, terapeuták és néhány orvos is, akikkel mint stratégiai partnerekkel zajlik az együttműködés, de nyilván még többre lenne szükség. Ebben számítunk mindenki aktív részvételére, támogatására, mert ez a fordulat nem passzív módon, nem magától, hanem magunktól fog megtörténni!
Aki szeretné már most kihasználni a Lugol-oldat alapú jódpótlásban rejlő lehetőségeket, az legalább egy alap szinten ki kell, hogy képezze magát az elérhető információs anyagok segítségével. (Ez egyébként akkor sem lesz megkerülhető, ha már nagyobb számban áll majd rendelkezésre jódértő szaksegítség…!) Nyilván könnyebb ezt közösségben megtenni, úgy, hogy valaki lát maga előtt pozitív példákat, akik már régebb óta járnak az úton, megosztják tapasztalataikat, kérdezni is lehet stb. Még könnyebb a helyzet, ha magyarul is elérhetők az alapvető információk - mert a jódpótlás nyelve alapvetően ma is az angol.
Ezért alakult ez a csoport 2014 nyarán, Szabó-Velvárt László jódról szóló előadásainak hatására (neki köszönhetjük a magyar jódmozgalom elindítását), azaz alulról szerveződő módon jött létre, egészségtudatos, a jódban rejlő előnyök iránt érdeklődő lelkes egyének egy maréknyi csoportjából, akik törekednek a tudományos alapokra való építkezésre és nagy hangsúlyt fektetnek a jódpótlásban úttörő orvosok tanításaira.
Tájékoztató szerepet töltünk be a magyar jódmozgalomban, központi fórumként funkcionálva. Nem vagyunk MLM cég, sem egyház, nincs mögöttünk vállalkozás, nem akarunk sem eladni, sem beszervezni. (Ezt a kívülállóknak először nehéz elhinniük.) Akik működtetik a csoportot, azt normál munkájukon felül teszik, altruista módon. Becsüljük ezt meg, a legtöbb országban nincs semmilyen jódcsoport, a magyarra se tekintsünk úgy, hogy „alap”. További erőt és bátorítást ad az a tudat, hogy a nemzetközi jódmozgalmakkal az interneten keresztül köldökzsinór jelleggel össze vagyunk kapcsolódva, velük folyamatosan egyeztethetünk.
A nagy mennyiségű információra való tekintettel a strukturált működésre nagy hangsúlyt fektetünk, az üzenőfalon megjelent fontos bejegyzések elérhetőségeit egy folyamatosan frissített tematizált gyűjteménybe fűzzük le. (Érdemes azt folyamatosan követni!)
Egyrészt nem hallanak róla a továbbképzéseken, sem pedig a gyógyszergyárak által fizetett látogatóktól. Nagy tekintélyű szakemberként könnyű abba a csapdába esni, hogy „ó, hát a jód egy ezer éves dolog, már mindent tudunk róla, amit egyáltalán tudni érdemes, s ha lenne valami ezzel kapcsolatos fontos új infó, már biztosan hallottam volna róla.” És elmegy a füle mellett a hír, mert csábítóbbnak ígérkezik egy sokmillió dollárral szponzorált, jól publikálható eredményekkel kecsegtető kutatás.
A jód rehabilitációja lassú, fokozatos folyamatként képzelhető el. Ne várjunk hirtelen áttörést. Senki nem fog kiállni a szakmából a nagy nyilvánosság elé és kimondani, hogy “Hölgyeim, uraim! Sajnos egy téves kísérlet miatt félreismertük a jódot, hosszú évtizedeken keresztül méltatlan módon mellőztük, veszélybe sodorva ezzel milliók egészségét. Most ezt szánjuk-bánjuk, és megígérjük, hogy innentől megosztunk Önökkel minden releváns információt a lakosság megfelelő jódellátottsága érdekében!” Nem lesz ilyen. Ahogy pl. a C-vitaminnál és a D-vitaminnál sem volt, mégis észrevétlenül felkúsztak az ajánlások az RDA sokszorosára, csak hogy két példát említsünk.
Az úttörő orvoscsoport tagjain felül nemzetközi szinten számtalan, jódpótlásban jártas szakember tevékenykedik és ír fel naponta Lugol-alapú jódpótlást a hozzá fordulóknak. Ezért nem igaz, hogy nem használják az orvosok a jódot. Maximum még nem elegen…
A jódról szóló korrekt információk áramlását nem csupán a maradi gondolkozás gátolja, hanem a nyelvi különbségek is. A jód igazi arcát bemutató könyvek, előadások, publikációk közül a legtöbb még mindig csak angol nyelven érhető el. Sok ember számára (szakmát is ideértve) sajnos ez komoly akadály a nem kellően stabil idegennyelv-tudás miatt.
A magyar jódmozgalom szorgalmazó tevékenységének köszönhetően 2017 karácsonya óta A gyógyító jód c. könyv személyében magyarul is érhető el jódirodalom. Sok energiánk van benne és büszkék vagyunk rá, hogy a Partvonal Kiadó segítségével sikerült kihozni, s ezzel nagy lépést tettünk a jódpótlás témakörében úttörőnek számító külföldi elődeinkhez való felzárkózásban. A megjelenésről több rádióinterjú is készült: 1, 2.
Emellett ajánlott még Dr. Brownstein Iodine Why We Need It c. könyve is, különösen a szakmaibb forrásokat keresőknek. A Stop The Thyroid Madness nevű mozgalom oldalán is számos hasznos információt találhatunk a jódról és az egészséges pajzsmirigyműködésről.
A YouTube-ra is kerültek fel időközben a jód igazi arcát megvilágító beszélgetések, ld. erről ezt a gyűjteményt. Az ortomolekuláris jódpótlás tanításait sikerült időközben egy online végezhető tanfolyamban feldolgozni.
Facebook-közösségünk könyvtárában is sok hasznos írásos anyag érhető el, melyeket témakör szerint is kategorizálunk. A megfelelő induláshoz szükséges instrukciókat rögzített közlemény foglalja össze. Rendszeresen szervezünk jó(d)baráti találkozókat is, ahol még praktikusabb lehetőség nyílik a személyes tapasztalatcserére és kapcsolatok kötésére.
További információ itt: