Hogyan tudhatom meg, hogy jódhiányos vagyok-e?

A fenti kérdésre a válaszadás nem is olyan könnyű, mint azt elsőre gondolnánk. Ahhoz, hogy a helyes vizsgálati eljárást kiválasszuk, először meg kell ismerni, hogyan viselkedik a jód az emberi szervezetben, milyen utakat jár be, hol raktározódik és milyen mennyiségben, miként ürül és ennek mértéke mire enged következtetni.

Persze megközelíthetjük kérdéskört józan paraszti ésszel is: aki a kontinentális világban ma

• nem szed milligrammos adagban jódot (az emberi szervezet összesített optimális igényeire koncentrálva) illetve 

• nem él japán étrenden, vagyis nem eszik napi szinten olyan tengeri algákat, melyekkel milligrammos jódbevitelt lehet megvalósítani (kombu, wakame, nori, hijiki)

akkor szinte borítékolható a jódhiány. 

Ilyen egyszerű (lenne)! De a gyakorlatban ez nem így működik, mert az emberek jellemzően szkeptikusak a jóddal szemben, mivel annyira beültették a fejükbe, hogy 

• az emberi szervezet jódigénye csekély, mikrogrammokban mérhető 

• csak a pajzsmirigy használja és napi 100 µg elegendő számára

• a jódozott só tökéletes megoldás jódpótlásra

• a "túl sok jód" pedig veszélyes

hogy szükségük van valamilyen objektív tesztre, egy kézzel fogható laborleletre, hogy elhiggyék, tényleg jódhiányosak.

Nos, az első, ami eszünkbe juthat, hogy ó, hát mi sem egyszerűbb ennél, el kell menni egy laborba vérvételre, és megnézetni ott a jódszintet, aztán az megmutatja, van-e hiány vagy nincs. 

Ugyan ez a logika bizonyos mikrotápanyagoknál (pl. D-vitamin: 25-OH-D3 szint) valóban célravezető és hasznos információt szolgáltat, a jód esetében a dolog nem ilyen egyszerű, és egy ilyen szimpla vérvizsgálat nagyon könnyen félrevezethet minket, ami a teljes szervezetre kiterjedő, sejtszintű jódellátottságunkat illeti. 

Márpedig az emberi test bővelkedik olyan szervekben, szervrendszerekben és szövetekben, melyek egészséges működésük és felépítésük megőrzéséhez alapvető igényt tarta(ná)nak a jódra, így nem mindegy, hogy megfelelően el vannak-e látva vele vagy sem.

vissza az elejére

Miért nem jó a vérvétel?

Azért, mert a jódnak elsősorban a sejtekben van a "helye", nem pedig a vérben. A hagyományos labortesztek pedig ez utóbbiban vizsgálják a keresett anyag koncentrációját: 

• szérumban, ha megalvadt vérmintáról beszélünk, illetve 

• plazmában, ha előzetesen alvadásgátlóval kezelték a kicentrifugált vért. 

De hogyan is tudnánk "benézni" a jódigényes szervek és szövetek sejtszintű raktáraiba, hogy megvizsgáljuk azok feltöltöttségi állapotát? Nos, erre dolgozták ki az Iodine Project orvosai (ld. Kezdőlap) az úgynevezett 24 órás jódtelítettségi tesztet, ami az ortomolekuláris jódpótlás világában az aranystandard vizsgálat. [2;216.o.]

A vérből történő jódszintmérésre később még visszatérünk. De előtte vegyük végig a jód útját a szervezetünkben, hogy jobban megértsük a témakör összefüggéseit!

vissza az elejére

Milyen utat jár be a jód, míg a sejtjeinkbe jut?

Amikor jódot fogyasztunk, étel vagy étrend-kiegészítő formájában, annak először fel kell szívódnia a gyomor-bél traktusból, hogy eljusson a véráramba. Ez az ún. halid csatornán keresztül történik [1;96.o.], ami a jodid iont illeti, a molekuláris jód külön utakat jár be, és már a gyomorból felszívódik. 

Ez a folyamat néhány genetikai természetű problémától eltekintve jól szokott működni ill. viszonylag hamar regenerálódik. Nem árt azonban tudni, hogy amennyiben korábban nem vittünk be milligrammos mennyiségben jódot, csak most kezdjük el szedni (általában ez a helyzet), akkor ennek a csatornának is szüksége van egy kis időre (jellemzően néhány napra, maximum 1-2 hétre) ahhoz, hogy az elfogyaszott jódot hatékonyan fel tudja venni és a véráramba juttatni. Ekkor a Lugol-formula biológiai hasznosulása 95% feletti értékre emelkedik, ami egy kiváló érték.

Érdekesség: a halogén elemek ionjai versengenek a halid csatornába való bejutás során, így a jodid és a klorid is. Emiatt is problémás a jódozott sóval történő jódpótlás, mivel abban moláris alapon 30.000x több a klorid ion, mint a jodid, így ez utóbbiak nem tudnak úgy "érvényesülni" a bejutás során, igen csekély, csupán kb. 10%-os biológiai hasznosulást okozva. [1;46.o.]

Az azonban csak félsiker, ha a vérünkbe kerül be a jód. Ugyanis ha onnan nem jut tovább, be a sejtekbe, ahol hasznosulni tudna, akkor a vérplazmából a vesék rövid időn belül kiürítik. A szervetlen jódra (jodid ion) jellemző, a vesék általi kiválasztás kapacitását tükröző ún. clearance érték 43,5 l/24h, ami egy rendkívül magas szám! [2;78.o.] A clearance az a plazmamennyiség, melyet a vese egy időegység alatt (általában 24 óra) egy adott anyagtól teljesen megtisztít, azaz ez egy anyagra jellemző virtuális plazmamennyiség.

Logikus módon addig van esélye a jódnak a sejtekbe jutni, amíg a véráramban kering és a vesék még nem választották ki. Ez egyfajta versenyfutást jelent az idővel.

A vérplazmából a jód különböző transzport útvonalakon juthat be a sejtekbe:

• az elemi vagy más néven molekuláris jód (I2) passzív módon, megkönnyített (facilitált) diffúzió útján. Ehhez viszont az kell, hogy ilyen jódforma is keringjen a vérben, ne csak jodid, vagyis a jódbevitel ill. annak egy része (pl. Lugol-oldat) molekuláris formában kell, hogy történjen. A molekuláris jódnak az a része, ami nem jutott be a sejtekbe és még a véráramban kering, rövid időn belül, kb. 2 óra alatt jodid ionná redukálódik és onnantól úgy viselkedik, mintha eleve jodidként érkezett volna a vérbe. Addig viszont fontos funkciókat lát el, így például bizonyos antioxidánsok beszedésével (C-vitamin, NAC) legalább 2 órát kell várni a jód bevétele után!

• a jodid ion aktív transzport útján, az ún. nátrium-jodid szimporterek (NIS) segítségével kerül a sejtek belsejébe. A NIS-ek a sejtek kettős foszfolipid hártyájában elhelyezkedő, ún. transzmembrán fehérjék, olyan kis szivattyúk, amik energiát igénylő aktív transzport folyamat révén juttatják be a sejtekbe a jodid iont (I-), két nátrium ion (Na+) társaságában

A hajtóerőt a NIS-ek működéséhez a nátrium ionok sejten kívüli ill. belüli koncentrációja közti különbség (gradiens) szolgáltatja. A sejtbe bekerült plusz nátrium ionokat aztán a nátrium-kálium pumpa (Na⁺/K⁺-ATPáz antiporter) szivattyúzza vissza az extracelluláris térbe, így állítva helyre az ionegyensúlyt. Ez a folyamat ATP-t használ, vagyis összességében a jodid sejtekve jutása energiaigényes folyamat, ezért aktív transzport.

Érdekesség: amikor elkezdünk milligrammos adagban jódot szedni, a szervezet szorgalmazni szeretné ezeknek a szivattyúknak a kiépülését, hogy minél több jód jusson be a sejtekbe. Ezért nőhet ugye a TSH (tireociták jódfelvételének ösztönzése), ld. Jód ABC ill. a Megtévesztő jódtanulmányok c. cikket az oldalon.

vissza az elejére

A 24 órás jódtelítettségi teszt

Beszéljünk akkor részletesebben erről a vizsgálatról, amit a cikk elején röviden már említettem, hogy az emberi szervezet valamennyi jódigényes szervének optimális szükségleteit figyelembe vevő ún. ortomolekuláris jódpótlási iskola aranystandard tesztje. Ilyenkor a jódszedés célja a teljes testre kiterjedő jódtelítettségi állapot biztonságos elérése és annak folyamatos fenntartása.

Hogy miért?

Azért, mert a jódot a 2000-es évek elején újra felfedező orvoscsoport (Dr. Abraham és mtsai, Iodine Project) klinikai megfigyelései alapján ez az állapot korrelál legjobban a páciensek tüneteinek enyhülésével ill. megszűnésével és az általános egészségi állapot javulásával. 

Szervezetünk ekkor összesen kb. 1.500-2.000 mg  (1,5-2 g!) jódot tárol. Összehasonlításképpen a ma érvényes RDA értéke 100-200 µg, azaz 0,1–0,2 mg. Ebből bizony soha nem lesz jódtelítettség! Nincs olyan, hogy a szervezet évtizedeken keresztül összecsipegeti a mikrogrammokat és aztán milligrammos, sőt, grammos mennyiségben felhalmozza, eltárolja őket! 

A teszt során során az arra kijelölt nap reggelén, előzetes jódszünet (72 óra) tartása után beveszünk egy bizonyos mennyiségű jódot. Az általános tesztadag 50 mg jód (Lugol-formula, tehát elemi és ionos formák), de ez testúlyfüggő, gyermekeknél pl. kevesebb. Utána 24 órán keresztül gyűjtjük minden vizeletünket (az éjszakait is) egy erre a célra rendszeresített tartályban, pl. kiürített-kiszárított 5 literes ásványvizes ballonban.

Az ebből vett mintát laborintézményben megvizsgáltatva aztán meg lehet határozni, hogy a tesztadagból 

• mennyi jód (jodid) ürült a vizelettel ill. 

• mennyit tartott meg magának a szervezetünk

Az egészségesen működő emberi test ugyanis rendelkezik azzal a képességgel, hogy mindaddig visszatartja a bevett jódadag egy részét, amíg a sejtszintű jódraktárak nem telítődnek (a megtartott résszel tölti őket).

Ha százalékos telítettség (kiürült jód osztva a tesztadaggal) 90% alatt van, akkor az Iodine Project orvosai szerint sejtszintű jódhiány áll fenn. [1;23.o.] Minél alacsonyabb ez a százalék, tehát minél többet tart meg magának a szervezet a bevett jódmennyiségből, annál komolyabb a hiány, hiszen ez arra utal, hogy sok üres hely volt még ezekben a raktárakban.

vissza az elejére

Mikor érdemes elvégeztetni ezt a tesztet?

Ha valaki milligrammos mennyiségben visz be jódot, érdemes a tesztet 3-6 havonta ismételni, hogy kövessük a változást, monitorozzuk az előrehaladást, amíg el nem érjük a teljes telítettséget, ami után át lehet állni szintentartó jódadagokra. (Ez utóbbi mennyisége egyénfüggő, általában a feltöltő adag fele.)

Amennyiben korábban nem szedtünk jódot vagy csak néhány hete kezdtük azt el, előfordulhat fals pozitív (90% feletti) eredmény. Ekkor a szervezet nem azért választja ki szinte teljes egészében a tesztadagot a vizeleten keresztül, mert telítve lennének a sejtek jódraktárai, hanem mert a meghibásodott sejtszintű jódszállító mechanizmusok (NIS) miatt nem képes megtartani a beszedett és a vérkeringésbe is bekerült jódot, így végül az nem jut be a sejtekbe, hanem a veséken át a vizelettel a WC-ben landol.

Olyan, mintha csontszáraz szivacsra folyatnánk a vizet: nem szívja be, lepereg róla, csak miután már egy kicsit átnedvesedett, akkor kezdi beinni. Utána ha a NIS-ek regenerálódtak, már valós eredményt kapunk szervezetünk jódtelítettségéről.

Vegyük észre a fenti diagrammon, hogy milligrammos jódot már 1-2 hónapja pótoló emberek esetében a szérum jodid koncentráció (vérplazmában keringő jód) a bevétel után 1-2 órával már 2 mg/l, azaz 2.000 µg/l körül mozog! Ezzel szemben bizonyos hazai laborintézetek által a szérum jodid szintre megállapított normáltartomány 40-70 µg/l, ami rettenetesen alacsony, mivel súlyosan jódhiányos emberek értékeiből számították statisztikai alapon, nem pedig az emberi szervezet számára ideális jódbevitel figyelembevételével. Ha ugyanezt a statisztikai elemzést Japánban, japán alanyokon végezték volna el, akik a napi szinten fogyasztott ételeikkel milligrammos jódbevitelt valósítanak meg, sokkal nagyobb értékeket és így sokkal magasabb normáltartományt kaptak volna eredményül. Ne pazaroljunk pénzt az ilyen vizsgálatokra, nem informatívak. Illetve ha már szedünk jódot (Lugol-formula), akkor előfordulhat, hogy a laborból az átlaghoz képest kirívóan magas eredmény miatt elkezdenek minket pajzsmirigy rizikókkal ijesztegetni és endokrinológus felkeresését ajánlják. (Persze nem rossz szándékkal.)

vissza az elejére

A teszt elérhetősége, menete

A vizsgálathoz összeállított kellékkészlet a https://webshop.ketogenelme.hu/24-oras-jodtelitettsegi-tesztkeszlet oldalon rendelhető, a következőket foglalja magában (ld. mellékelt képeket is):

• • mintatartó csövek

  • mintavevő készülék (fecskendő + hosszú cső)

  • kísérőlap + megcímzett válaszboríték a minta laborba történő beküldéséhez

  • útmutató hozzá: ld. az oldal alján található PDF-et

  • tesztadagot magunknak kell az otthoni Lugolból / IodAidből kimérnünk, ehhez a fenti webshopból tudunk beszerezni ún. precíziós feccsentőt. 5%-os Lugol-oldatból 0,35 ml-t kimérve kapunk 50 mg jódot, IodAidből ugyanígy

A vizeletminta laborintézetbe való beküldésének díját a feladáskor kell fizetni a postán. Ha valaki személyesen is be tudja vinni a mintát az adott laborintézetbe, akkor ez a költség természetesen nem merül fel. 

A csomag mérete úgy lett kialakítva, hogy levélküldeményként jöhessen-mehessen (24 mm vastagságot nem lépi túl), ezzel is minimalizálva a költségeket.

A vizeletgyűjtést magunknak kell otthon végezni, ajánlott hétvégére időzíteni. Az útmutató alapján vett vizeletminta jódkoncentrációjának vizsgálatát a Bálint Analitika Kft. (Bp, XI. ker.) laboratóriuma végzi, ld. a lenti kísérőlapot. Velük kell a vizsgálat díját is rendezni, amit az intézet mindenkori árlistájából lehet kikeresni (illetve kérésre nyilván a labor is megmondja).

A labor által kiállított és emailen megküldött jegyzőkönyvben vizelet jodid koncentráció érték lesz feltüntetve (mg/kg-ban), ennek ill. az összegyűjtött vizelet tömegének a felhasználásával lehet majd kiszámolni a százalékos jódtelítettségi szintet. Ennek mikéntje a tesztkészlet útmutatójában részletesen le van írva.

vissza az elejére

Vannak ennek a tesztnek ellenjavallatai?

Mivel ez a vizsgálat milligrammos mennyiségű jódadag bevételével kezdődik, ezért ellenjavallatai is vannak, ezek egyúttal a jódpótlás kontraindikációi is:

• veseműködési zavarok

• autonóm, hiperaktív hormontermelő szövet a pajzsmirigyben: különálló göbként vagy szétszórt (diffúz) módon 

• autonóm forró/meleg göbö(ke)t tartalmazó multinoduláris golyva

• autonóm struma ovarii: autonóm teratoma (T4 pajzsmirigyhormont termelő szövet) a petefészekben 

• dermatitis herpetiformis (Duhring-betegség)

• myotonia congenita (ilyenkor az Iodoralban lévő kálium okozhat problémát)

• súlyos fokú mellékvese-alulműködés

• (terhesség alatt sem ajánlott, ha valaki korábban nem szedett ennyi jódot)

vissza az elejére

Mi a helyzet az egyéb tesztekkel?

Jodid koncentráció mérése szérumból

Ahogy a cikk elején is említésre került, ennek a vizsgálatnak nincsen túl sok értelme a jódhiány diagnosztizálása szempontjából, mivel a vérünk jódszintje nem tükrözi az egész szervezet intracelluláris jódellátottságát. 

Ráadásul a vérplazmában a jód (jodid) koncentrációja igen széles tartományban tud ingadozni, különösen ha ortomolekuláris jódpótlást végzünk. Az ilyenkor létrejövő szérum jodid koncentrációk félreértésre és felesleges riadalomra adhatnak okot.

A jodid iont ugyanis szervezetünk nem úgy kezeli, mint pl. a nátrium, a kalcium, magnézium vagy a klorid ionokat, vagyis hogy igyekszik a vesék segítségével egy meglehetősen szűk fiziológiás tartományban tartani a vérplazmában mérhető értékeket, hanem rendkívül tág határok közt ingadozhat a szint anélkül, hogy ez problémát ("jódmérgezés") jelentene.

A laboratóriumi normáltartományok a jód esetében is statisztikai alapokon kerülnek meghatározásra, és mivel a nyugati féltekén a Jód ABC-ben részletezett okokból kifolyólag szinte az egész populáció jódhiányos, a kiadódó "normáltartomány" is borzasztóan alacsony értékeket tükröz vissza.  

Amikor valaki milligrammos mennyiségben visz be jódot, pl. ortomolekuláris jódpótlást végez Lugol-oldattal, a vérében a laboratóriumi "normál" értéknek (46-70 µg/l) akár a 100-200x-osa is megjelenhet mint szérum jodid koncentráció. Ez viszont nem kóros állapot egyáltalán, sőt, épp ellenkezőleg, hiszen jól mutatja az alkalmazott készítmény remek biológiai hasznosulását. 

A jódot használó szerveknek, szöveteknek addig van esélyük beszivattyúzni ezt a nyomelemet (adott esetben iont) a nátrium-jodid szimportereik segítségével a sejtjeikbe, amíg az emelkedett koncentrációban kering a vérben. 

Egyfajta versenyfutás alakul ki az idővel, mert a vesék szinte azonnal elkezdik üríteni a vérplazmából a vizeletbe a szervetlen jódot, és ha az már a nefronok tubulusaiban úszkál, akkor elveszett a szervezet számára, mivel nem működik rá a vesékben olyan jellegű visszaszívási mechanizmus, mint pl. a magnézium vagy a nátrium ionokra. 

Úgy tűnik, mintha az emberi szervezet valaha az evolúció során a magas jódbevitelhez szokott volna hozzá. Ezért is fontos a rendszeres, mindennapi jódbevitel, a ritkán szedett nagyobb adag nem fog olyan jól működni.

Ha például valaki napi 50 mg jódot szed, ami egy 70 kg-os, egyébként egészséges ember számára az általános feltöltőadag, akkor a vérében a jodid koncentrációja 5 mg/l (5.000 µg/l) körül alakul, ami bár a jódhiányos emberekhez mérve irreálisan sok, mégis teljesen normális érték. Sajnos ezeket az információkat a laborintézetek nem ismerik, így gyakran a frászt hozzák valakire, amikor kijön a magas szám, és érkezik a telefon, hogy azonnal jelentkezzen be endokrinológushoz, mert nagy a baj...

A fenti diagrammon láthatóak a szérum jodid koncentrációk, amikor valaki

1. nem szed jódot: v-vel jelölt szint, 20 μg/l, gyakorlatilag nulla, meg sem lehet jeleníteni

2. elkezd jódot szedni és 50 mg-ot bevesz: szürke oszlopok. Ilyenkor a gyomor-bél traktus felszívóképessége még nem regenerálódott teljesen, így a bevett adag egy nem elhanyagolható része a széklettel kiürül ahelyett, hogy felszívódna és a vérbe bekerülne 

3. már egy hónapja szedi az 50 mg-ot.

Ez utóbbi esetben a vérben már a bevétel után 10 perccel (!) tetőzik a szint, és ez kb. 3 óra hosszan fenn is marad, utána a vesék leürítik. Bevétel után 8 órával viszont a máj visszaküldi a reggel eltárolt jódot a vérkeringésbe, ez az ún. enterohepatikus cirkuláció. [2;90.o.] 

Érdekesség, hogy ilyenkor nemcsak az ionos, hanem a molekuláris forma is újra megjelenik a vérben. Ez is remekül mutatja, hogy az emberi szervezet képes őket külön kezelni és mindkettőre egyaránt szüksége van, más-más funkciót látnak el testünkben.

Japánban, ahol az emberek a magas algafogyasztás következtében napi szinten visznek be milligrammos mennyiségben jódot, szintén pirosan világítanának az eredmények ilyen jódfóbiás határértékek (40-70 µg/l) mellett...

vissza az elejére

Milyen esetben van mégis értelme szérum jodid szintet nézetni?

Létezik egy kombinált teszt, az ún. nyál-szérum jodid arány vizsgálata [2;132.o.], amikor ebben a két testfolyadékben nézik a jód koncentrációját. Ez a vizsgálat nem a jódhiány mértékének megállapítását szolgálja, hanem a sejtszintű jódtranszport hatékonyságára lehet belőle következtetni, vagyis hogy mennyire jól működnek a jódot a periférikus térből a sejtekbe juttató nátrium-jodid szimporterek (NIS).  

Ezt a vizsgálatot a jódpótlásban úttörő amerikai orvosok speciális esetben szokták elvégeztetni, amikor is a páciensnél valamilyen jódhasznosítást érintő defektus valószínűsíthető. Hátterében az áll, hogy a nyálmirigyek is jódhasználó szövetek, képesek magukban a perifériában keringő jodidot gradienssel szemben dúsítani, emiatt remek lehetőséget kínálnak a szervezet sejtszintű jódszállító képességének meghatározására. Ráadásul a nyál mint jódtartalmú testnedv egyszerű és fájdalommentes lehetőséget biztosít a mintavételre. 

A vizsgálat során feltételezik, hogy a nyálmirigyek szimportereinek állapota tükrözi a test többi jódigényes szervén, szövetén lévő NIS-ek állapotát, regenerálódásuk párhuzamosan történik. A vizsgálat időpontjában (előzetes tesztadag bevételét követően) nyál- és vérminta vétele történik, majd a megfelelő előkészítés után ionszelektív elektródával megmérik bennük a jodid koncentrációját, amiből aztán az arányt képezik. 

Minél nagyobb ez az arány, vagyis minél több jód (jodid) kerül át a vérből a nyálba, annál jobb állapotban vannak a szimporterek.  

A jódkutatásban úttörő amerikai orvosok tapasztalatai szerint az arány normál tesztalanyok esetén 28-74 között ingadozott, az átlag 42-44 volt. 

• Ha túl alacsony az érték, az NIS defektusra utal (be vannak „rozsdásodva” a szivattyúk), ilyenkor szorgalmazni kell azok regenerációját finomítatlan só, C-vitamin, A-vitamin ill. egyéb antioxidánsok fokozott használatával, természetesen a jódszedés folytatása mellett, hiszen a szivattyúk regenerálódásához szükség van arra is, hogy legyen MIT szivattyúzni.

• Ha viszont túl magas az arány, az sem jó, mert az pedig jodid oxidációs és organifikációs problémára utal a pajzsmirigyben, ami túl magas a cserélődő jodidkészletet eredményez. [2;133.o.] Ennek korrigálására szolgálnak az ATP kofaktorok (nagy dózisú B2- és B3-vitamin), amik stimulálják a sejtek NADPH oxidációs rendszerét és így a hidrogén-peroxid termelődést, amely anyag elengedhetetlen a jodid oxidációjához, ez utóbbi pedig előfeltétele az organifikációnak. [1;98.o.]

A nyál/szérum jodid arány vizsgálata Magyarországon sajnos nem elérhető, tudtommal csak az USA-ban végeznek ilyet.

vissza az elejére

Vizelet szpot teszt

A szervezet jódellátottságának vizsgálata mindig a vizelet jodidszintjén alapszik, tehát nem vérvétellel kell nézetni, ezt megértettük. Viszont a fent részletezett 24 órás jódtelítettségi teszt mellett - ami a jódraktárak feltöltöttségének megállapítására irányul - létezik egy ún. vizelet szpot teszt is, ami egy véletlenszerűen vett vizeletminta koncentrációjának elemzésén alapul, és tesztadag előzetes bevétele nélkül történik. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy most akkor ez jó vagy sem?

Ráadásul erre a tesztre vonatkozóan a WHO is definiál referenciatartományokat, amitől az nagyon hitelesnek és hivatalosnak tűnhet, fontos azonban tudatosítani, hogy ezek meghatározásánál (még) abból indultak ki, hogy 

• az emberi szervezetben csak a pajzsmirigy használ jódot

• a napi 100-200 µg teljesen elegendő

• a milligrammos mennyiségben bevitt jód túl sok, káros, ártalmas.

Ezen állítások mindegyike megdőlt időközben...

A WHO elismeri a túl alacsony jódbevitel kockázatát, viszont szerinte a „túl sok jód” ugyanolyan veszélyes, ha nem még veszélyesebb, mint a kevés, ezért az ideális bevitelt egyfajta „kád görbeként" képzeli el, és már a viszonylag alacsony milligrammos (1-2 mg)  bevitelt is veszélyesnek tartja. 

Ennek megfelelően alakulnak a vizelet szpot tesztre vonatkozó ajánlásai is.

A WHO már igen alacsony vizelet jodid ürítési értékekhez, csupán néhány száz mikrogramm per literhez is olyan vészjósló rizikókat társít, mint a jód által kiváltott pajzsmirigy-túlműködés és autoimmun pajzsmirigybetegségek megjelenése. Ez így általánosságban viszont nem igaz, ld. a szelén és az egyéb kofaktorok, valamint a megelőző vizsgálatok szerepét a Hashimoto és a jód, a Megtévesztő jódtanulmányok és a Göbök a pajzsmirigyben c. cikkekben!

Ha milligrammos nagyságrendű a napi jódbevitelünk - testünk valamennyi jódigényes szervének optimális szükségleteit csak így fedezhetjük -, ez a vizelet szpot teszt értékelhetetlenné válik, mert a felső referencián jócskán túllövő eredményeket fog hozni, és azt a téves következtetést fogja levonni a labor, hogy „megmérgeztük” magunkat jóddal, holott ez nem igaz. 

Összehasonlításképpen, a tokiói lakosok vizelet jodid ürítése kb. 10.000 µg/l [2;125.o.], és köszönik szépen, remekül vannak, mint ahogy az ortomolekuláris jódpótlást a protokoll szerint végzők is.

A vizelet szpot teszt ezért maximum a legdurvább jódhiányos rendellenességek (magzatkori súlyos mentális és fizikai retardáció, kreténizmus, amennyiben az anya durván jódhiányos, kitüremkedő golyva stb.) elkerüléséhez szükséges jódellátottságot tudja mutatni. Az optimális jódigények azonban ettől messze - konkrétan két nagyságrenddel feljebb - vannak… 

A WHO szerinti szpot teszttel képtelenség a szervezet jódellátottságát korrekt módon felmérni! Ha ugyanis ez a vizsgálat (és erre építenek az ilyen otthoni gyorstesztek is, ld. még lentebb): 

• hiányt mutat, akkor ott már égbekiáltóan súlyos hiány áll fenn

• azt jelzi, hogy rendben van a jódellátottság, attól még messze nem biztos, hogy tényleg rendben van, sőt, inkább úgy mondanám, hogy szinte biztos, hogy nincs rendben!

Abból tehát, ha a WHO-s referenciatartományokba beleesünk egy ilyen teszten, még semmilyen következtetést nem lehet levonni szervezetünk sejtszintű jódellátottságára, jódraktárainak feltöltöttségére vonatkozóan! Viszont ha már egy ilyen szpot teszt is jódhiányt jelez, akkor természetesen a raktárak is konganak az ürességtől. Mikrogrammos bevitelből soha nem lesz 1,5-2 grammos feltöltődés.

A fentiek miatt kerülendőek a WHO ajánlásaira épülő, indikátorcseppeket / tesztcsíkot stb. tartalmazó ún. jódhiány-gyorstesztek is.

A mikrogrammos készítményekkel csak hamis biztonságérzetbe ringatja magát valaki, hogy mindent megtesz a jódbevitel vonatkozásában, hiszen az RDA 100%-át szedi. Sajnos amikor maga az RDA hibás, akkor ez a magatartás sem lesz hosszú távon célravezető. Ld. Jód ABC.

Végezetül kis kiegészítés, ami a jódhiány korrekt diagnosztizálását illeti: a jódpótlásban úttörő orvosok úgy fogalmaznak, hogy azt a 24 órás jódtelítettségi teszt ill. tesztsorozat eredménye ÉS a páciens tünetei, panaszai valamint az előtörténetének alapos feltérképezése alapján lehet megállapítani! Itt sem csupán a számok döntenek, holisztikus szemléletre van szükség.

vissza az elejére

További lehetséges vizsgálatok

Hajszövet-analízis

Előfordulhat, hogy itt is magasabb érték jön ki a jódra, a szintjét jelképező oszlop a piros tartományba fut bele. Ettől sem kell megijedni, a normál értékek itt is erősen jódhiányos emberek eredményei alapján lettek megállapítva. 

vissza az elejére

Biorezonanciás mérések

Vannak olyan terapeuták, akik ezzel a technikával próbálják feltérképezni a szervezet vitamin-, ásványianyag- és nyomelem-ellátottságát. Nem szeretnék ezzel kapcsolatban általánosan állást foglalni, annyi szent, hogy ezek a tesztek sem alkalmasak a sejszintű jódraktárak feltöltöttségének megállapítására. Nem lehet velük megbízhatóan sem a jódhiányt diagnosztizálni, sem pedig Lugol-oldat alapú jódpótlás során a haladást (a szervezet fokozatos feltöltődését) monitorozni. 

Emellett a fenti problematika, vagyis a normál tartomány meghatározásának mikéntje és hogyanja itt is előjöhet és általában elő is jön. A terapeuta azt látja, hogy a jód szintje toxikus magasságokba emelkedett, és mivel az ortomolekuláris jódpótlás témakörében jellemzően nem rendelkezik kellő ismerettel és tapasztalattal, megijedhet tőle és a pácienst is megrémisztheti - legtöbbször feleslegesen.

vissza az elejére

Bőrteszt jódoldattal

Ez a bőrfestéses jódszintvizsgálat régi időkre visszanyúló, de leginkább szájhagyomány útján elterjedt módszer. Egyszerűsége, gyorsasága, olcsósága miatt vonzó lehet azok számára, akik szeretnék valamiféle gyakorlati teszttel megvizsgálni, hogy valóban jódhiányosak-e vagy sem.

A teszt során egy kb. 5x5 cm-es négyzetet vagy egy nagyobb jódrácsot festenek az alkarra és azt figyelik, milyen gyorsan halványul / tűnik az el. Ha ez egy bizonyos időn belül bekövetkezik, abból arra következtetnek, hogy a szervezet jódhiányos ("beszívta, mert szüksége volt rá"), ha pedig sokáig megmarad a folt, úgy gondolják, az a megfelelő jódellátottság jele ("nem volt rá szüksége").

Ez a teszt abszolút nem megbízható, ezért nem is ajánlott az elvégzése senkinek, mert jó eséllyel fals eredményt hoz. A megfelelő jódellátottság látszata hamis biztonságérzetet kelt az emberekben, azt hiszik, hogy rendben van a jódszintjük, amikor valójában súlyosan jódhiányosak sejtszinten.

A teszt korlátai a következők: [2;213.o.] 

• az, hogy a folt eltűnik, még egyáltalán nem jelent beszívódást. A bőrre kent jód kb. 88%-a ugyanis 3 napon belül elpárolog, ami nagyban függ a környezeti hőmérséklettől: pl. 24°C-on a jód 18-25%-a párolog el az első percben, 37°C-on a 35%-a

• az elhalványulás a bőr hidratáltságának és antioxidáns-tartalmának is függvénye: ha ez utóbbi magas, az az elemi jód jodiddá alakulását segíti, és mivel ez utóbbi már színtelen, a folt még hamarabb eltűnik

• a megbízhatóan mutatná is ez a teszt a bőr jódszintjét, akkor sem lehetne következtetni belőle a teljes szervezet valamennyi jódigényes szervének ellátottságára

Mindezek miatt jobb, ha nem alkalmazzuk ezt a tesztet, semmilyen jódformával. Helyette a 24 órás jódtelítettségi teszt elvégzése javasolt. 

Érdekesség: a bőrön keresztüli jódpótlás nagyon korlátozott hatásosságú, az így felvitt jód biológiai hasznosulása csak 6-12% körül mozog, szemben az orális alkalmazás 90% feletti értékével. Tehát nem haszontalan, kiegészítésképpen akár jó is lehet helyileg pl. mellek esetében, de a szájon át történő jódbevitelt semmiképp se pótolja. 

vissza az elejére

További információ a témában:

Jódraktárak, jódtelítettség, a teszt értelmezése - hasonlat (csoporttagság szükséges)
https://www.facebook.com/groups/palejod/permalink/878051572390225/

Források

[1] Dr. David Brownstein: Iodine: Why You Need It, why You Can't Live Without it, 5. kiadás 

[2] Dr. Guy E. Abraham és munkatársainak publikációs anyagai összefűzve (PDF) 

vissza az elejére