Hashimoto

Hashimoto és jódpótlás?

Megjegyzés: a következő gondolatok Dr. David Brownstein – "Iodine: Why We Need It, Why We Can’t Live Without" it c. könyvéből (ld. Könyvek), az ortomolekuláris jódpótlásban úttörő orvosok kutatási anyagaiból (ld. Dokumentumok) és YouTube-on is fellelhető előadásaiból (ld. Videók) származnak.

A Jód ABC áttanulmányozása mindenképp javasolt a lentiek elolvasása előtt, hogy kapjunk egy általános képet arról, mi történt a jóddal a 20. század második felében.


Ma a legtöbben még egymást kizáró fogalmakként gondolnak a fentiekre, hiszen amint diagnosztizálják náluk ezt a betegséget, szigorúan eltiltják őket mindennemű jód bevitelétől, mivel állításuk (ijesztgetésük) szerint az úgy hatna ilyenkor, mintha olajat öntenénk a tűzre.

Ezzel az érveléssel több probléma is van, hosszabb távon és főleg gyermekvállalás esetén igen súlyos kockázatokat hordoz magában, de kezdjük először az alapoknál.

A Hashimoto-thyreoiditis mögött jellemzően komplex oki struktúra húzódik meg, a következő potenciális tényezőkkel:

    • mikrotápanyagok hiánya: főleg szelén, jód, magnézium, D-vitamin, A-vitamin
    • krónikus, lappangó fertőzéses állapotok (baktérium, vírus, parazita)
    • emésztőrendszeri gyengeségek: ételintoleranciák, kezdve a gluténnal, és az ezek miatt kialakuló ún. szivárgó bél szindróma
    • nehézfémterheltség (legfőképpen higany)
    • genetikai hajlam

Általában ez utóbbi szerepét hangsúlyozzák, de fontos tudnunk, hogy a genetika önmagában még nem mindenható, nem determinál, hanem csak a potenciált veti fel. Ez csak a fegyver. Ami meghúzza rajta a ravaszt, azaz epigenetika, azaz a környezeti és életmódbeli tényezők összessége, ami az egyén életében szabályozza az egyes gének kifejeződését.

A Hashimoto kialakulásában egyik ilyen fontos tényező a szelénhiány. Szeléntartalmú antioxidáns enzimek (glutation-peroxidáz) látják el ugyanis a pajzsmirigyben zajló, a hormontermeléshez elengedhetetlen oxidációs folyamat felett a kontrollt azáltal, hogy vízzé alakítják a feleslegben képződő hidrogén-peroxidot. (Ez utóbbi felelős a jodid oxidációjáért, a TPO enzimmel együttesen.) Ha valakinek a szervezetében alacsony a szelén szintje (a Kárpát-medence jód- és szelénhiányos terület!), a fenti oxidatív folyamat kontroll nélkül maradhat és megszaladhat. Szelénhiányosan valóban kerülendő plusz jód bevitele.

Másik fontos tényező a sejtszintű magnéziumhiány. Ennek egészségkárosító hatásai sokrétűek, egyet kiemelnék: Magnéziumhiány esetén a sejtek hártyáján lévő, az intracelluláris kalciumszintet szabályzó kis „szivattyúk” nem tudnak megfelelően működni, így a sejten belüli ionos kalcium szintje megemelkedik, ami ösztönzőleg hat az oxidációra. Ha emellett az antioxidáns rendszer sincs a helyzet magaslatán, ismételten nő oxidatív folyamatok megszaladásának valószínűsége, emiatt aztán sérülnek a környező fehérjék, ez pedig az immunrendszeri választ vált ki.

Krónikus és lappangó fertőzéses állapotok szintén növelik a Hashimoto-kór kialakulásának kockázatát. Ezek a vírusok (pl. EBV – Epstein-Barr Vírus) gyakran bújnak meg a pajzsmirigy szöveteiben (a jódhiány miatt eleve csökken a védekezőképesség ugye), az immunrendszer kórokozókkal történő hadakozása során pedig esetlegesen a környező szövetek is sérülhetnek.

Az emésztőrendszeri sebezhetőség óriási tényező az autoimmun betegsége kialakulásában. Ha valakiben a fent említett okokból kialakult az ún. szivárgó bél szindróma és félig emésztetlen fehérjetörmelékek kerülnek a véráramba a sérült bélfalon keresztül, az az immunrendszer markáns válaszát váltja ki. Ha ez a fehérje történetesen a glutén, akkor az arra adott immunválasz során a pajzsmirigy fehérjéi is célponttá válhatnak a gluténnal való hasonlóságuk (molekuláris mimikri) miatt.

A nehézfémterhelés (kiemelten a higany) az egész szervezet működését képes aláásni, de különösen az ideg-, az immun- és az endokrin rendszerben okoz diszfunkciókat, megágyazva ezzel a fenti betegségnek (is).

Végül pedig, ami a jódot illeti:

A közhiedelemmel ellentétben nem a sok jód okozza a Hashimotot, hanem éppen ellenkezőleg: a jódhiány egy markáns oki tényező a kialakulásában. Ha megvizsgáljuk, mennyi jódot tartalmaz a betegségben szenvedők pajzsmirigye, láthatjuk, hogy töredékét, mint az egészségeseké: egy normál pajzsmirigy kb. 10 mg jódot tárol (ha valaki nem szed jódot; ortomolekuláris jódpótlásnál ez 50 mg-ig felmehet), míg Hashimotonál ez 5 mg, illetve amennyiben már pajzsmirigy-alulműködéses tünetek is vannak, akkor csupán 2 mg. Ha a jód okozná a Hashimoto-betegséget, akkor ez pont fordítva lenne.

Az elmúlt 40 év során az emberek átlagos jódbevitele 50%-kal csökkent (ld. NHANES vizsgálat, USA). Mindeközben az autoimmun pajzsmirigyproblémák száma többszörösére emelkedett. Ha a túl sok jód lenne e betegség oka, akkor ez nem így lenne: egyre kevesebb autoimmun betegnek kellene lennie. (Egy korreláció még nem jelent ok-okozati kapcsolatot, a negatív együttmozgás viszont kizárja a kauzalitást.)

A jódtelítettségi tesztek eredményei alapján kijelenthető, hogy a hashimotosok szervezete jellemzően a leginkább jód- (és szelén-) hiányos. Kísérleti körülmények közt nem is lehet előidézni ezt a betegséget, ha nincs a háttérben jódhiány és goitrogén terhelés.

Nem véletlenül jelentkezik a Hashimoto-kór igen gyakran pl. szülés (és szoptatás) után, ezek az állapotok ugyanis a végletekig képesek kiszipolyozni a már eleve jódhiányos anya szervezetéből a jódot. Amit ugye milligrammos mennyiségben kellene szednünk (ld. Dokumentumok - Jód ABC), nem pedig csupán napi 100-200 mikrogrammot, mert ez igen kevés testünk valamennyi jódigényes szervének ellátása céljából, de egy téves kísérlet miatt (ld. Dokumentumok - Farkast kiáltottak?) az utóbbi 70 évben ezt sulykolták belénk mint ajánlott és elegendő napi adag.

Hashimoto esetén a milligrammos mennyiségű jód máshogy viselkedik, mint a kevés, pláne szelén nélkül alkalmazott mikrogrammos adag. Vagyis kis mennyiségben szedve valóban problémás lehet (bár ennek rizikóját a megfelelő szelénellátottság csökkenti), milligramm adagban (Hashimotosoknál ez min. 12-15 mg, de inkább az 50-100 mg-os tartomány a cél) alkalmazva viszont egész máshogy dolgozik a jód. Ekkor ugyanis – ha követjük a protokollt – lesz bőven alapanyag az ún. jódozott lipidek szintéziséhez, amik igen erős gyulladásgátló anyagok, és az oxidációs folyamatok felett (amik ugye Hashimoto esetén elszabadultak) plusz kontrollt biztosítanak a szeléntartalmú glutation-peroxidáz enzimen felül.

Emellett a nagy dózisú jódbevitel miatti magas szérum jodid szintnek (10'-5 M koncentráció felett) a TPO enzimre is védőhatása van, védi azt az oxidatív károsodástól. Ennek a szintnek az eléréséhez napi 50-100 mg-os jódbevitel szükséges. (Ez csak nagy koncentrációjú készítménnyel lehetséges gazdaságosan.)

A közegészségügy szigorú jódtilalma hashimotosoknál azért is problémás hosszabb távon, mivel ezáltal az illető kiéhezteti az egyéb jódigényes szöveteit, mint pl. a mellek, a petefészkek, a méh, a méhszáj, agy stb., és előbb-utóbb itt is problémák jelentkeznek majd, ciszták, csomók, esetleg daganatok. Terhesség esetén a jódhiány rendkívüli mértékben emeli a magzati idegrendszer fejlődési rendellenességek rizikóját, ld. erről Dokumentumok – Gyermekek és a jód. Persze mivel a legtöbb szakorvos ma még egyenlőségjelet tesz a jód és a pajzsmirigy közé, s azt mondják, hogy nem gond kerülni a jódot, hiszen az úgyis kizárólag a pajzsmirigynek kell, az meg úgyis elsorvad és úgyis kell a külső hormonpótlás (ami egyébként nem „gyógy”-szer, mert nem a pajzsmirigy gyógyítása a célja), senki nem fogja keresni az összefüggést a Hashimoto és a fenti egyéb, jódhiánnyal összefüggő problémák közt. Azt fogják mondani, hogy véletlen, holott egyértelmű statisztikai összefüggések vannak akár pl. Hashimoto és PCOS közt is: 3x-os az esélye a egyikre annak, aki a másik betegségben szenved.

A jódhiány akár transzgenerációs is lehet, s előfordulhat, hogy a nagymamának még „csak” méhmiómái voltak, az édesanyának (akár autoimmun) pajzsmirigy-problémái és mell- petefészekcisztái, az unoka pedig már autizmussal / ADHD-val születik…

Fontos tudatosítani pár dolgot a Hashimoto-thyreoiditis során alkalmazott jódról:

    • Az autoantitestek száma a jódszedés elején megemelkedhet, de ez nem feltétlenül korrelál az immuntámadás mértékével. A nagy dózisú jódpótlás hatásainak és a gyulladás szintjének monitorozása érdekében követő ultrahang vizsgálatok mindenképpen ajánlottak, még a jódszedés megkezdése előtt ill. azután 3-6 havonta.
    • További nagy mumus szokott lenni a jódszedés elején jelentkező TSH-emelkedés, amitől mindenki (jódpótlásban avatatlan szakorvost is ideértve) megijed. Ez a jelenség nem utal pajzsmirigy-alulműködésre vagy annak súlyosbodására, hanem a sejtszintű jódhasznosulásért felelős ún. nátrium-jodid szimporterek (NIS) regenerációja miatt történik. (Ld. Jód ABC.) Nagyon sok téves következtetésre jutó tanulmány vizsgálta csupán csak a TSH reagálását akár Hashimoto esetén is és vonta le belőle azt a tanulságot, hogy a pluszban bevitt jód csak rontott a helyzeten…
    • A Hashimoto-thyreoiditis egy összetett, multikauzális probléma, így a visszafordítása is komplex, személyre szabott terápiás protokollt igényel. Ez több fázisra osztható. A szivárgó bél szindróma rendbetétele (legalább egy minimális szinten) elsődleges fontosságú, más különben a nagy dózisú jód által akarva-akaratlanul kiváltott méregtelenítés is komplikációkhoz fog vezetni. A bélrendszer épségének sérülése miatt (főleg, ha székrekedés is van a háttérben, ami pajzsmirigyproblémáknál gyakori) ugyanis az epén keresztül a bélbe kiválaszott toxikus anyagok egy része újra és újra visszaszívódik majd (autointoxikáció) ahelyett, hogy rövid úton elhagynák a szervezetet. Ez nagyban terheli a májat, az immunrendszert és végeredményben az egész szervezetet, s az autoantitestek szintjének növekedését is kiválthatja.

A Hashimoto thyreoiditisben érintett személyek szervezete jellemzően több ponton is szuboptimálisan működik (azaz nem csak a pajzsmirigy vonatkozásában), mire egy ilyen diagnózis megszületik.

A fent említett fontos céltápanyagok hiánya, a toxikus anyagok és kórokozók jelentette terhelés, valamint az emésztőrendszer leromlott állapota s az így kialakult gyulladások miatt az elkezdett jódpótlásnak átmenetileg nem kívánt hatásai is lehetnek, amiket azonban nem feltétlenül kell rögtön magához a pajzsmirigyhez kötni. (Hogy a jód súlyosbította a helyzetet e téren.)

Például vashiány esetén, ami hashimotosoknál igen gyakori, a jód hatására erősödhet a fáradtságérzet (kezdeti felélénkülés után), mivel a vasraktárak kiürültek. Vagy akár az eleve nem túl fényesen teljesítő máj ill. epeműködés (ez nem mindig jár együtt az enzimértékek emelkedésével!) kap pluszban feladatokat a jód tisztogató akciói nyomán. Növekszik a máj leterheltsége, a méregtelenítési folyamatokban szűk keresztmetszet keletkezik, s ez fogja vissza a rendszert. De az is előfordulhat, hogy a jód által új erőre kapott immunrendszer (melynek hatékony működéséhez szintén elengedhetetlen ez az elem) kezd el felszámolni valamilyen gócot, s ez ismét csak plusz terhelést jelent a szervezet számára.

Ezeket a hatásokat ne akarjuk feltétlenül a jód nyakába varrni, mondván, hogy lám, lám, rosszabbította a hashimotos beteg állapotát! Figyelmünk irányuljon a háttérben zajló folyamatokra s azok korrigálására.

A személyre szabott, az adott szervezet gyenge pontjait azonosítani és megoldani hivatott komplex funkcionális terápiás programnak emiatt óriási szerep jut! A jód ilyenkor szakértői kezekbe való, hogy megelőzzük a félreértések további elmélyítését. Mint ahogy nincs két egyforma emberi test, úgy nincs két egyforma hashimotos szervezet sem. Valakinek abszolút nem jelent akadályt a Lugol-formula alapú jódpótlás bevezetése, valakinél a fenti okok miatt több türelemre, oknyomozásra és támogató technikára lesz szükség, holisztikusan szemléve a kialakult helyzetet.


A jód sosem egy önmagában alkalmazandó módszer, hanem ahogy a jódpótlásban úttörő orvosok is folyamatosan hangsúlyozzák, egy átfogó életmódbeli terápiás tervnek kell, hogy a része legyen. Hashimoto során alkalmazott jódpótlásnál az erős gyulladásgátló hatású jódozott lipidek képződésének segítése elsődleges elem ebben a terápiában, emellett fontos az egyes víz- és zsíroldékony antioxidánsok fokozott bevitele, illetve a betegség előrehaladott állapotában a szervezet sejtszintű energiatermelésének további támogatása is B2- és B3-vitaminokkal (ún. ATP kofaktorok), hogy beinduljon a jódozott lipidek és pajzsmirigyhormonok szintéziséhez elengedhetetlen jodid oxidáció és organifikáció.


További részletek a fenti forrásanyagokban olvashatók, illetve a dokumentumok menüpontban.