Hashimoto és a jód

Hashimoto és jódpótlás?


Írta: Árvay Bálint


A jód és a Hashimoto thyreoiditis (HT) kapcsolatáról a lentiekben közzétett információk

  • Dr. David Brownstein – "Iodine: Why We Need It, Why We Can’t Live Without" it c. könyvéből (ld. Könyvek),

  • az ortomolekuláris jódpótlásban úttörő orvosok kutatási anyagaiból (ld. Dokumentumok)

  • ezen orvosok YouTube-on is fellelhető előadásaiból (ld. Videók) és

  • a több mint 20 ezer főt számláló Jódpótlás tudományos alapokon csoport tapasztalataiból származnak.

A Jód ABC áttanulmányozása mindenképp javasolt a lentiek elolvasása előtt!

A cikk főként a HT-nek a jóddal ápolt kapcsolatára koncentrál, mivel jelenleg ez a leghevesebben vitatott vonatkozás ebben a témában. Mivel azonban ez az autoimmun rendellenesség egy multikauzális probléma, sokrétű ok-okozati tényezőkkel a háttérben, semmiképp sem szeretném leegyszerűsíteni a kérdést a jódra vagy nem jódra. A cikkben megkísérlek egy kicsit szélesebb kitekintést is tenni, hogy a legújabb kutatási eredmények szerint a háttérben lappangó potenciális faktorként mi minden tud hozzájárulni ahhoz, hogy ez a betegség valakinél manifesztálódjon.

A Hashimoto-betegség definíciójától, leírásától ebben a cikkben eltekintenék, ezt elolvashatjuk az egyéb internetes platformokon. (Csak a jóddal kapcsolatos riogatást vonjuk le belőle...)


Bevezető

Ma a legtöbben még egymást kizáró fogalmakként gondolnak címben szereplő kifejezésekre, hiszen amint diagnosztizálják náluk ezt a betegséget, jellemzően a legszigorúbban eltiltják őket mindennemű jód bevitelétől, arra hivatkozva, hogy az csak "olaj lenne a tűzre".

Valóban erről van szó? Vagy ez csupán erős leegyszerűsítése a dolgoknak? Vannak-e esetleg ennek a "megoldásnak", vagyis a jód totális kerülésének hosszabb távon nem kívánt hatásai?

Nos, ezzel a tilalommal több probléma is van. Rövid távon elképzelhető, hogy hozhat - akár laborvizsgálatokkal (TSH, a-TPO) is alátámasztható - javulást, de sajnos hosszabb távon igen súlyos kockázatokat hordoz magában, ha kizárjuk az életünkből a jódot.

Elsősorban nőknél (és ugye HT szempontjából eleve ők érintettek jobban), mivel ezáltal az illető kiéhezteti az egyéb jódigényes szerveit, szervrendszereit és szöveteit, mint pl. a mellek, a petefészkek, a méh, a méhszáj, agy, immunrendszer stb., és előbb-utóbb itt is problémák jelentkezhetnek, pl. mellekben ciszták, csomók, esetleg daganatok. [12]

Ezeket pedig nem feltétlenül fogják összefüggésbe hozni a háttérben lappangó jódhiánnyal, hiszen abból indulnak ki, hogy jódra csupán a pajzsmirigynek van szüksége az emberi szervezetben. Különösen gyermekvállalás esetén járhat katasztrofális következményekkel a szervetlen jód ilyen szintű kerülése, ld. ennek kapcsán a Várandósság és a jód cikket az oldalon.

HT esetén tehát roppant gyakori, hogy bűnösnek titulálják jódot és totális tilalomra ítélik az érintettet. Amikor nem is a jód itt a hibás. Sőt...

De kezdjük az alapoknál!

Potenciális tényezők a HT kialakulásában

A HT mögött jellemzően összetett oki struktúra húzódik meg, vagyis ezen betegség kialakulását nem lehet kizárólag egyetlenegy tényezőre visszavezetni. Egy kiragadott faktort okolni legalább akkora leegyszerűsítés, mint feltenni az eldöntendő kérdést, hogy akkor szedhet-e jódot egy hashimotos vagy sem?! Mert a válasz itt sem egy egyszerű "igen" vagy "nem".

A következő faktorokról tudunk idáig, hogy szerepet játszanak:

    • mikrotápanyag-hiányok: főleg szelén [1], jód, magnézium [9], D-vitamin [2], A-vitamin, cink

    • krónikus, lappangó fertőzéses állapotok: baktériumok (Yersinia), vírusok (EBV, CMV, Parvovírus B19), paraziták [6] [7]

    • emésztőrendszeri gyengeségek: ételintoleranciák (kezdve a gluténnal), szivárgó bél szindróma [4]

    • a mikrobiom (bélflóra) egyensúlytalanságai (az előző ponttal szorosan összefüggve)

    • környezeti toxikus anyagok, gyengébb detoxifikációs képességek, genetikai polimorfizmusok [8]

    • nehézfémterheltség (legfőképpen higany) ill. az általa kiváltott

    • oxidatív / nitrozatív stressz [3]

    • genetikai hajlam (családi halmozódás) [5]

Általában a nyugati orvoslásban ez utóbbi szerepét hangsúlyozzák, de fontos tudnunk, hogy a genetika önmagában még nem mindenható, nem dönti el a sorsunkat, hanem csak a lehetőségeket, kockázatokat veti fel. Ez csak a fegyver, magától nem sül el. Ami meghúzza rajta a ravaszt, azaz epigenetika, azaz a környezeti és életmódbeli tényezők összessége, ami az egyén életében az egyes gének kifejeződését szabályozza. Tehát lehet, hogy van egy kis genetikai hajlamunk (prediszpozíció), de hogy az érvényre jut-e, megnyilvánul-e majd, abba nekünk magunknak is van beleszólásunk.

Nem is kevés!

Genetikánk jelenthet egyfajta a fegyvert, de az életmódunk húzza meg (vagy épp nem húzza meg) rajta a ravaszt, a fegyver nem magától sül el

Szelén, glutation-peroxidáz, glutation

A Hashimoto kialakulásában egyik ilyen fontos tényező a szelénhiány. Szeléntartalmú antioxidáns enzimek (glutation-peroxidáz, GPx) látják el ugyanis a pajzsmirigyben zajló, a hormontermeléshez elengedhetetlen oxidációs folyamat felett a kontrollt azáltal, hogy a redukált glutationnal (GSH) együtt vízzé alakítják a feleslegben lévő hidrogén-peroxidot. Ld. ehhez a lenti ábrát.

A hidrogén-peroxid jelenléte nélkülözhetetlen, mert ez felelős a pajzsmirigy által felvett jodid oxidációjáért a TPO enzimmel szorosan együttműködve, de ha túl sok van belőle, az probléma, mert oxidatív módon károsíthatja a környező szöveteket, sőt, akár magát a TPO enzimet, annak fehérjeszerkezetét is, immunválaszt kiváltva ezzel. És már "kész" is a Hashimoto.

Ha valakinek a szervezetében alacsony a szelén szintje (a Kárpát-medence pl. különösen jód- és szelénhiányos terület!), a fenti oxidatív folyamat kontroll nélkül maradhat és megszaladhat. Ez komoly probléma, s ezért szelénhiányosan valóban kerülendő a többlet jód bevitele! Számos tanulmány egyébként a jódot okolja ilyenkor, de valójában nem a plusz jód, hanem a szelén hiánya a "bűnös"!

Mit sem ér azonban a szelénpótlás s az így felturbózott GPx enzimaktivitás, ha nem áll rendelkezésre elegendő sejtszintű redukált glutation (GSH), ami mint antioxidáns a fent említett hidrogén-peroxid semlegesítését végzi. Az enzim "csak" katalizálja a folyamatot! Autoimmun betegeknek pedig jellemzően alacsony a glutationszintjük, köszönhetően akár a fenti felsorolásban említett tényezőknek is. Ezen mindenképp dolgozni kell, mert hiába szedünk szelént, nem lesz tőle újra teljes erejében a pajzsmirigyben (is) működő antioxidáns rendszer, és nem fog csökkenni a gyulladás. A glutationnal, szintjének növelésével kapcsolatban ld. ezt a csoportbeli bejegyzést!

A glutation körforgása és a szeléntartalmú glutation-peroxidáz enzim szerepe a többlet hidrogén-peroxid vízzé alakításában

Magnézium

Másik fontos tényező a sejtszintű magnéziumhiány. Ennek egészségkárosító hatásai sokrétűek, egyet kiemelnék: magnéziumhiány esetén a sejtek hártyáján lévő, az intracelluláris szabad kalciumionok szintjét szabályzó kis „szivattyúk” nem tudnak megfelelően működni, így a sejten belüli ionos kalcium szintje megemelkedik, ami ösztönzőleg hat az oxidációra. [9] Ha emellett az antioxidáns rendszer sincs a helyzet magaslatán, ismételten nő az oxidatív folyamatok megszaladásának valószínűsége, emiatt aztán sérülnek a környező fehérjék, ez pedig megint csak immunrendszeri választ válthat ki.

Krónikus és lappangó fertőzéses állapotok

Szintén növelik a HT kialakulásának kockázatát. Ezek a vírusok (pl. EBV, CMV, Parvovírus B19, SARS-Cov2) gyakran bújnak meg a pajzsmirigy szöveteiben (a fent felsorolt mikrotápanyag-hiányok miatt eleve csökkent a védekezőképesség ugye!), az immunrendszernek a kórokozókkal történő hadakozása során pedig esetlegesen a környező szövetek is sérülhetnek.

De előfordulhat az is, hogy a molekuláris mimikri (hasonlóság, utánzás) miatt téveszti össze az immunrendszer a szervezet saját sejtjeit a betolakodókkal. Egy további eshetőség a vírusok által kiváltott gyulladáskeltő citokinek fokozott jelenléte és az amiatt bekövetkező (téves) támadás. Sajnos számos módja van annak, hogy ezek a kórokozók s a rájuk adott immunválasz hogyan vált ki autoimmunitást vagy kedvez a kialakulásának.

A D-vitamin szerepe, hiánya ebben a vonatkozásban alapvető fontosságú! Nem is beszélve ez utóbbinak az immunrendszerre gyakorolt kiegyensúlyozó szerepéről, melynek során modulál, nem feltétlen erősít, így nem kell félni az immuntámadás "fellángolásától", mint amivel sok, a D-vitamin felé kacsingatós autoimmunbeteget riogatnak!

Emésztőrendszeri sebezhetőség, mikrobiom

Ez óriási tényező az autoimmun betegségek kialakulásában. Ha valakiben kialakult az ún. szivárgó bél szindróma (leaky gut) és félig emésztetlen fehérjetörmelékek kerülnek a véráramba a sérült bélfalon keresztül, az az immunrendszer markáns válaszát válthatja ki. Ha ez a fehérje történetesen a glutén / gliadin, akkor az arra adott immunválasz során a pajzsmirigy fehérjéi is célponttá válhatnak a gluténnal való hasonlóságuk miatt. A bélflóra integritásának megbomlása is számtalan módon képes megágyazni a HT-nek, de fordítva is igaz: a mikrobiom támogatása sokféle módon segítheti a gyógyulást!

Lerágott csont, de a megfelelő stresszkezelés is rendkívül fontos, mivel a túlzott stressz és a szimpatikus vegetatív idegrendszeri dominancia akár a mikrobiom felborításán, akár a lappangó fertőzések aktiválásán (immunrendszer gyengül), akár pedig a belső detoxifikációs rendszereink leblokkolásán keresztül is képes Hashimotot kiváltani vagy hozzájárulni annak kialakulásához.

Az emésztőrendszer állapota és a bélflóra egyensúlya alapvető fontossággal bír a HT kialakulásában és rendezésében

Környezeti toxikus terhelések, nehézfémek

Sokféle mérgező anyag ér manapság minket, képtelenség lenne mindet egy ilyen cikkben végigvenni. Egy igen markáns faktort kiemelnék, ez pedig a nehézfémterheltség, leginkább a higany.

A higany az egész szervezet működését képes aláásni, de különösen az ideg-, az immun- és az endokrin rendszerben okoz súlyos diszfunkciókat. Bejut a pajzsmirigybe, leblokkolva és gyulladásba hozva azt, összezavarja az immunsejteket, megbénítja a csecsemőmirigyet, ahol a differenciálódásuk zajlik, irritálja a bélfalat, gyulladásos folyamatokat indít be az egész szervezetetben, oxidatív stresszt okoz stb., vastagon megágyazva ezzel a HT betegségnek (is). [10]

Külön kiemelném azt a kémiai tényt, hogy a higany rendkívüli módon vonzódik a kéntartalmú ún. szulfhidril (-SH) csoportottal rendelkező molekulákon túl - mint amilyen a cisztein aminosav ill. a glutation - a szelént tartalmazó ún. szelenol (-SeH) csoporthoz is. Ez utóbbi a szelenocisztein nevű aminosavban található, ami kulcseleme a szeléntartalmú enzimeknek, így a már említett, a pajzsmirigyben (is) kritikus antioxidáns hatást kifejtő glutation-peroxidáznak (GPx) is.

A higany megmérgezi ezeket az enzimet, így a pajzsmirigyhormonok szintéziséhez egyébként nélkülözhetetlen oxidáció kontroll nélkül maradhat, a hidrogén-peroxid szintje megszaladhat, gyulladást és autoimmun problémákat okozva ezzel. Szelénpótlással némiképp tudunk ez ellen hatni, de a végleges megoldást természetesen a nehézfémek szervezetből való biztonságos kivezetése jelenti.

Ez egy meglehetősen vitatott témakör, melynek oka a közegészségügy ignoranciáján túl az egyértelmű és tökéletesen megbízható tesztelési módszerek hiánya, s így a bizonyíthatóság nehézségei. Mindez azonban semmit sem változtat azon, hogy ez a tényező bizony komoly szerepet játszik a szóban forgó betegség kialakulásában is!

A higanyterheltség okai lehetnek:

  • amalgámtömések: jelenleg meglévők vagy korábban óvintézkedések nélkül kifúrtak, akkor is, ha ez régen történt

  • összetört és nem szakszerűen összetakarított, ne adj isten összeporszívózott (!!) - higanyos lázmérők és energiatakarékos kompakt fénycsövek, régi barométerek

  • régebbi oltásokból származó, tartósítószerként alkalmazott thimerosal (etil-higany származék)

  • nagy testű tengeri halak rendszeres fogyasztása,

  • anya higanyterhelsége - a magzat jelentős adagot kap belőle

A higany elképesztően kreatív gonosztevő, több mint 100 ismert módon képes megbetegíteni az emberi szervezetet, többek közt az autoimmun pajzsmirigy-problémáknak is alaposan megágyazva.

Amíg valaki hashimotosként nem számolja fel biztonságos és hatékony módszerekkel ezt a terhelést, ne is várjon tartós, teljes gyógyulást! További információ ebben a csoportbeli posztban ill. angolul a Noamalgam és a Livingnetwork weblapokon olvasható.

Figyelmeztetés: az ilyen korianderes - chlorelllás "kivezető" protokollokat messziről kerüljük el, mivel ezek a tapasztalatok szerint igencsak hajlamosak kivezetés helyett / mellett felkavarni bennünk a higanyt, minden egyes ilyen felkavarással egyre többet és többet bejuttatva belőle az érzékeny szervekbe (agy, máj, pajzsmirigy, mellékvesék stb.), vagyis megoldás helyett csak tovább ront ezen az eleve is súlyos problémán!

A higany kémiai okokból kifolyólag rendkívüli mértékben vonzódik a kéntartalmú tiol és a szeléntartalmú szelenol csoportokhoz, tönkretéve ezáltal az őket tartalmazó enzimeket

A sok jód Hashimotot okoz?

A közhiedelemmel ellentétben nem a sok jód okozza a HT-t, sőt, valójában épp a jódhiány az egyik markáns - bár nem kizárólagos - oki tényező a kialakulásában! Ha megvizsgáljuk, mennyi jódot tartalmaz a betegségben szenvedők pajzsmirigye, láthatjuk, hogy töredékét, mint az egészségeseké: egy normál pajzsmirigy kb. 10 mg jódot tárol (ha valaki nem szed jódot; ortomolekuláris jódpótlásnál ez 50 mg-ig felmehet!), míg Hashimotonál ez 5 mg, illetve amennyiben már pajzsmirigy-alulműködéses tünetek is vannak, akkor csupán 2 mg. [13-124.o.]

Ha a túl sok jód okozná a Hashimoto-betegséget, akkor ez pont fordítva lenne, a hashimotos betegek pajzsmirigyében kellene a legtöbb jódnak lennie!

Az elmúlt 40 év során az emberek átlagos jódbevitele 50%-kal csökkent (ld. NHANES vizsgálat, USA). Mindeközben az autoimmun pajzsmirigyproblémák száma többszörösére emelkedett. Ha a túl sok jód lenne e betegség oka, akkor egyre kevesebb autoimmun betegnek szabadna lennie. Hiszen egy korreláció (egy irányba változás) még nem jelent ok-okozati kapcsolatot, a negatív együttmozgás viszont kizárja a kauzalitást!

A jódpótlásban úttörő amerikai orvosok jódtelítettségi tesztjeinek eredményei alapján kijelenthető, hogy a hashimotosok szervezete jellemzően a leginkább jód- (és szelén-) hiányos. Dr. Browstein leírja, hogy kísérleti körülmények közt nem is lehet előidézni ezt a betegséget, ha nincs a háttérben jódhiány és goitrogén terhelés.

Nem véletlenül jelentkezik a Hashimoto-kór igen gyakran pl. szülés (és szoptatás) után, ezek az állapotok ugyanis a végletekig képesek kiszipolyozni a már eleve jódhiányos anya szervezetéből ezt a nyomelemet. Amit ugye milligrammos mennyiségben kellene szednünk (ld. Jód ABC), nem pedig csupán napi 100-200 mikrogrammot, mert ez igen kevés testünk valamennyi jódigényes szervének ellátása céljából, de egy téves kísérlet miatt (ld. Dr. Abraham: Farkast kiáltottak?) az utóbbi 70 évben ezt sulykolták belénk mint ajánlott és elegendő napi adag.


Mikrogrammos vs. milligrammos jód hatásai

Hashimoto esetén a milligrammos mennyiségű jód máshogy viselkedik, mint a kevés, pláne szelén nélkül alkalmazott mikrogrammos adag. Vagyis kis mennyiségben szedve valóban problémás lehet (bár ennek rizikóját a megfelelő szelénellátottság csökkenti), milligrammos adagban (min. 12-15 mg, de inkább az 50-100 mg) alkalmazva viszont egész máshogy dolgozik a jód.

Ekkor ugyanis – ha követjük a protokollt – lesz bőven alapanyag az ún. jódozott lipidek szintéziséhez, amik igen erős gyulladásgátló anyagok, és az oxidációs folyamatok felett (amik ugye Hashimoto esetén elszabadultak) plusz kontrollt biztosítanak a szeléntartalmú glutation-peroxidáz enzimen felül, így stabilizálva a rendszert.

Emellett a nagy dózisú jódbevitel miatti magas szérum jodid szintnek (10'-5 M koncentráció felett) a TPO enzimre is védőhatása van: a jodid mint kiváló antioxidáns védi a TPO-t az oxidatív károsodástól. [11] Ennek a szintnek az eléréséhez napi 50-100 mg-os jódbevitel szükséges, ami csak nagy koncentrációjú készítménnyel valósítható meg gazdaságosan. Ilyen az 1829 óta létező Lugol-formula.

Részlet dr. David Brownstein előadásából, melyben a jód és az autoimmun pajzsmirigybetegségek kapcsolatát elemzi

Milyen rizikói vannak a jód hosszú távú kerülésének?

A közegészségügy szigorú jódtilalma hashimotosoknál és elsősorban nőknél azért is problémás hosszabb távon, mivel ezáltal az illető kiéhezteti az egyéb jódigényes szöveteit, mint pl. a mellek, a petefészkek, a méh, a méhszáj, agy stb., és előbb-utóbb itt is problémák jelentkeznek majd, ciszták, csomók, esetleg daganatok.

Terhesség esetén a jódhiány rendkívüli mértékben emeli a magzati idegrendszer fejlődési rendellenességek rizikóját, ld. erről Gyermekek és a jód c. írást illetve a Várandósság és a jód c. cikket az oldalon.

Persze mivel a legtöbb szakorvos - tisztelet a kivételnek! - ma még egyenlőségjelet tesz a jód és a pajzsmirigy közé, s azt mondja, hogy nem gond kerülni a jódot, hiszen az úgyis kizárólag a pajzsmirigynek kell, az meg úgyis elsorvad és úgyis kell a külső hormonpótlás (ami egyébként nem „gyógy”-szer, mert nem a pajzsmirigy gyógyítása a célja), senki nem fogja keresni az összefüggést a Hashimoto és a fenti egyéb, jódhiányos problémák közt. Azt fogják mondani, hogy véletlen, holott egyértelmű statisztikai összefüggések vannak akár pl. Hashimoto és PCOS közt is: 3x-os az esélye az egyikre annak, aki a másik betegségben szenved.

A jódhiány akár transzgenerációs is lehet, s előfordulhat, hogy a nagymamának még „csak” méhmiómái voltak, az édesanyának (akár autoimmun) pajzsmirigy-problémái és mell- / petefészekcisztái, az unoka pedig már autizmussal / ADHD-val születik…


De nekem romlottak a laboreredményeim, amikor jódot szedtem!

Fontos tudatosítani pár dolgot a HT során alkalmazott jódról:

    • Az autoantitestek száma a jódszedés elején megemelkedhet, de ez nem feltétlenül korrelál az immuntámadás mértékével, bármennyire is szereti sok funkcionális szakember kizárólag ezt az egy markert monitorozni és abból messzemenő következtetéseket levonni a betegség állapotának súlyosbodására vagy enyhülésére vonatkozóan - ez nem korrekt!

    • Az állapot kiértékelésében nem szabad kizárólag az anti-TPO (egyébként is sok minden mástól is bekövetkező) rezdüléseire koncentrálni, hanem holisztikus szemlélettel ajánlott értékelni az állapotváltozást, a tüneteket is számbavéve

    • A nagy dózisú jódpótlás hatásainak és a pajzsmirigygyulladás szintjének követése érdekében ultrahang vizsgálatok mindenképpen ajánlottak, még a jódszedés megkezdése előtt ill. azután 3-6 havonta.

    • További nagy mumus szokott lenni a jódszedés elején jelentkező TSH-emelkedés, amitől mindenki (jódpótlásban avatatlan szakorvost is ideértve) megijed. Ez a jelenség nem utal pajzsmirigy-alulműködésre vagy annak súlyosbodására, hanem a sejtszintű jódhasznosulásért felelős ún. nátrium-jodid szimporterek (NIS) regenerációja miatt történik. (Ld. Jód ABC.) Nagyon sok téves következtetésre jutó tanulmány vizsgálta csupán csak a TSH reagálását akár Hashimoto esetén is és vonta le belőle azt a tanulságot, hogy a pluszban bevitt jód csak rontott a helyzeten…

    • Vashiányosan elkezdett jódpótlás során leeshet a T4 szintje, de ilyenkor sem a jód a "bűnös", hanem a vas kevés... A TPO a hem-peroxidáz enzimek családjába tartozik, vasat igényel a megfelelő működéshez.


Speciális jó(d)tanácsok Hashimoto esetén

A HT egy összetett, multikauzális probléma, így a visszafordítása is komplex, személyre szabott terápiás protokollt igényel. Ez több fázisra osztható. A szivárgó bél szindróma rendbetétele (legalább egy minimális szinten) elsődleges fontosságú, más különben a Lugol-alapú jód által akarva-akaratlanul kiváltott méregtelenítés is komplikációkhoz fog vezetni. A bélrendszer épségének sérülése miatt (főleg, ha székrekedés is van a háttérben, ami pajzsmirigyproblémáknál gyakori) ugyanis az epén keresztül a bélbe kiválaszott toxikus anyagok egy része újra és újra visszaszívódik (intesztinális autointoxikáció) majd ahelyett, hogy rövid úton elhagynák a szervezetet. Ez nagyban terheli a májat, az immunrendszert és végeredményben az egész szervezetet, s az autoantitestek szintjének növekedését is kiválthatja. És akár hízást is - amitől főleg retteg minden pajzsmirigy-alulműködő -, mert a máj hajlamos ilyenkor a zsírdepókba küldeni a cirkuláló toxikus anyagot, hogy a legkisebb kárt okozzák.

A Hashimoto thyreoiditisben érintett személyek szervezete már jellemzően több ponton is szuboptimálisan működik, azaz nem csak a pajzsmirigy problémás, mire egy ilyen diagnózis megszületik.

A fent említett fontos céltápanyagok hiánya, a toxikus anyagok és kórokozók jelentette terhelés, valamint az emésztőrendszer leromlott állapota s az így kialakult gyulladások miatt az elkezdett jódpótlásnak átmenetileg nem kívánt hatásai is lehetnek, amiket azonban nem feltétlenül kell rögtön magához a pajzsmirigyhez kötni. (Hogy a jód súlyosbította a helyzetet e téren.) Érdemes holisztikus, az embert nem szervekre szabdaló, hanem testi-lelki funkcionális egységnek tekintő koncepció mentén alkalmazni ilyenkor a jódot, nagy hangsúlyt fektetve a rákészülésre, leginkább az emésztőrendszer és a detox útvonalak erősítésére.

Például vashiány esetén, ami hashimotosoknál igen gyakori, a jód hatására jelentkezhet fáradtságérzet (akár kezdeti felélénkülés után), mivel a vasraktárak kiürültek.

Vagy akár az eleve nem túl fényesen teljesítő máj ill. epeműködés (ez nem mindig jár együtt az enzimértékek emelkedésével!) kap pluszban feladatokat a jód tisztogató akciói nyomán. Növekszik a máj leterheltsége, a méregtelenítési folyamatokban szűk keresztmetszet keletkezik, s ez fogja vissza a rendszert.

De az is előfordulhat, hogy a jód által új erőre kapott immunrendszer (melynek hatékony működéséhez szintén elengedhetetlen ez az elem) kezd el felszámolni valamilyen gócot (ld. fentebb), s ez ismét csak plusz terhelést jelent a szervezet számára.

Ezeket a hatásokat ne akarjuk feltétlenül a jód nyakába varrni, mondván, hogy lám, lám, rosszabbította a hashimotos beteg állapotát! Figyelmünk irányuljon a háttérben zajló folyamatok feltérképezésére s azok korrigálására! Ehhez sok türelem kell, és nem ritkán többszöri nekifutás.

A személyre szabott, az adott szervezet gyenge pontjait azonosítani és megoldani hivatott komplex funkcionális terápiás programnak óriási szerep jut! A jód ilyenkor - főleg ha a beteg nem rendelkezik a megfelelő kompetenciákkal - szakértői kezekbe való, hogy megelőzzük a félreértések további elmélyítését. Mint ahogy nincs két egyforma emberi test, úgy nincs két egyforma hashimotos szervezet sem. Valakinek abszolút nem jelent akadályt a Lugol-formula alapú jódpótlás bevezetése, valakinél a fenti okok miatt több türelemre, oknyomozásra és támogató technikára lesz szükség.


Akkor innentől Lugolt minden hashimotosnak?!

Tekintettel a fenti összefüggésekre, hiába nem tilos alapvetően a jód HT esetén, az érintettek jelentős részének NEM a Lugol-oldaton alapuló jódpótlás elkezdése lesz az első lépés a gyógyulás ill. az állapotjavulás felé, hanem a fentebb felsorolt alapozó lépések bevezetése a mindennapokba és azok szisztematikus gyakorlása. Ha jól megépítettük az alapokat, ami több hónapba is beletelhet, már el fogja bírni a Lugolt, minimális méregtelenítési tünet mellett már az áldásos hatások fognak dominálni.


Záró gondolatok

A jód Hashimoto esetében sem egy önmagában alkalmazandó módszer, hanem ahogy a jódpótlásban úttörő orvosok is folyamatosan hangsúlyozzák, egy átfogó életmódbeli terápiás tervnek kell, hogy a része legyen, a megfelelő helyen, időben és adagolásban.

Az erős gyulladásgátló hatású jódozott lipidek képződésének segítése elsődleges elem ebben a terápiában, emellett fontos az egyes víz- és zsíroldékony antioxidánsok fokozott bevitele, illetve a betegség előrehaladott állapotában a szervezet sejtszintű energiatermelésének további támogatása is B2- és B3-vitaminokkal (ún. ATP kofaktorok), hogy beinduljon a jódozott lipidek és pajzsmirigyhormonok szintéziséhez elengedhetetlen oxidáció és organifikáció. (Nem minden hashimotosnak kötelezőek az ATP kofaktorok, de régóta fennálló probléma esetén érdemes őket kipróbálni.)

A témát innentől a végtelenségig lehetne még boncolgatni, hiszen a mitokondriális működés támogatása céljából számtalan további életmódbeli technika és étrendkiegészítő jöhet szóba, melyeket remekül lehet kombinálni a cikkben említett technikákkal is, ezzel segítve a mielőbbi gyógyulást...

További hasznos cikkek a Hashimoto és a jód kapcsolatáról:

Mario Iwakura - Jód és a Hashimoto thyreoiditis 1-2.pdf
Marek Doyle - Biztonságos-e a jód Hashimoto-betegek számára.pdf