Előszó 

Amikor ennek a cikknek a kezdeménye (akkor mint FB poszt) 2019 tavaszán megszületett, a téma az HBO-n akkor futó, meglehetősen népszerű "Csernobil" című filmsorozat kapcsán került előtérbe. Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy sok félreértés övezi a radioaktív sugárzás egyes káros hatásai ellen használt nagy dózisú jódpótlást, így szükségét éreztem megmagyarázni bizonyos részleteket, olyan dolgokat, melyek valaha rosszul rögzültek a köztudatban (akár a tananyagokban is), és azóta is fals információként keringenek a nagyvilágban.

2022 tavaszán aztán már nem egy film, hanem a valóság (orosz-ukrán háború) tette újra a közbeszéd tárgyává ezt a témakört, egyfajta pánikot is kiváltva. A tanácstalan emberek elkezdték felvásárolni a patikákban a (kis dózisú) jodid tablettákat, megszólaltak ismert vagy kevésbé ismert szakértők, rádióinterjúkat adtak, cikkeket jelentettek meg, és bár meg kell hagyni, hogy a közölt információk túlnyomórészt helyesek voltak, sajnos megint csak vegyültek a mondanivalójukba pontatlanságok vagy akár égbekiáltó sületlenségek is, amik mind-mind csak súlyosbítják a jóddal kapcsolatos félreértéseket. A jódprofilaxis mint témakör jól mutatja, mennyi kártékony tévhit vert gyökeret a jóddal kapcsolatban, ez pedig nekünk, ortomolekuláris jódpótlást végzőknek kimondottan fáj látnunk.

Ez a mostani cikk ezeket a tévhiteket kívánja megcélozni és tisztába tenni. Mivel az alapok lefektetése nélkül mindez csak lógna a levegőben, kitér azokra a legfontosabb ismeretekre is, melyek a téma megértéséhez feltétlenül szükségesek. Természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen erről több kötetes tankönyveket írnak és egyetemeken tanítanak éveken keresztül.

Az írásnak nem célja egyéni szinten konkrét tanácsokat adni, akár van radioaktív vészhelyzet, akár nincs (az írás pillanatában nincsen), hiszen ez hatósági jogkör. Csupán felhívja a figyelmet arra, hogy mi lenne a valóban helyes módja a jódprofilaxisnak, sőt, miért érdemes a jódra radioaktív fenyegetettségtől függetlenül is gondolnunk, méghozzá napi szinten. Erről szól maga az ortomolekuláris jódpótlás, bővebben róla a Jód ABC-ben és a Jódpótlás tudományos alapokon csoportban lehet olvasni.

vissza az elejére

Bevezető - dióhéjban a radioaktivitásról 

Az anyagi világ atomokból áll, ezek a részecskék alkotják fizikai testünket is.  Az atomot régen oszthatatlan egységnek tartották, ezt jelenti maga az elnevezés is, ami a görög "atomosz" szóból származik. A modern korban kiderült, hogy ez nem igaz, léteznek szubatomi anyagi részecskék, sőt igazából ha kellően mélyre ásunk, akkor azt láthatjuk, hogy valójában minden energiából áll. 

De koncentráljunk most az atomokra. Ilyenek például az oxigén, a szén, a hidrogén, a nitrogén, a magnézium stb. és a jód is, amik mind-mind megtalálhatók a testünkben is, és mint esszenciális elemek nélkülözhetetlenek az élethez. Az elemeket az ún. Mengyelejev-féle periódusos rendszer foglalja össze és ismerteti logikus struktúrában, itt tudunk utánanézni szükség esetén a lent említett rendszámnak és elektronszerkezetnek is. (Természetesen a periódusos rendszernek nem minden eleme esszenciális az ember számára.)

Az atomok negatív töltésű elektronokból és atommagból állnak, ez utóbbit pedig pozitív protonok és semleges neutronok alkotják. (Illetve ugye a hidrogén, azaz a protium izotóp (11H) atomagjában nincs neutron, csak a deutérium ill. trícium nevű izotópban, de most ezen ne akadjunk fenn.) 

A protonok és neutronok együttes száma jelenti az atommag tömegszámát. Egy adott kémiai elem atommagjában mindig ugyanannyi protonok van (=rendszám, ez dönti el, hogy milyen elemről beszélünk), azonban a neutronok mennyiségében - és ezáltal a tömegszámban - már lehetnek eltérések. Ezekből a különbségekből adódó lehetséges változatokat, melyek atommagjában tehát mindig ugyanannyi proton, de eltérő számú neutron helyezkedik el, hívjuk az illető elem izotópjainak. Figyelem: ez még nem jelenti azt, hogy valami radioaktív, a stabil izotóp is izotóp! )

Az izotópok atommagjai tehát mindig azonos mennyiségű protonból, de eltérő számú neutronból épülnek fel. Egy-egy elemnek sokféle izotópja létezhet a tömegszámtól függően. Van köztük stabil, de olyanok is, amik sugároznak, azaz radioaktívak. Ez az állapot egyfajta diszharmónia az atommagban, egy "izgatottság", amit az atom szeretne a fizika törvényeinek megfelelően lerendezni, kiadni magából a plusz feszültséget és "megnyugodni". (Elnézést a konyhanyelvért.) 

Ez ún. radioaktív bomlási folyamatban nyilvánul meg, aminek sok fajtája létezik: járhat részecskék kibocsátásával is, de előfordulhat, hogy tisztán sugárzás történik. A radioaktív bomlás végére a sugárzó elem akár egy másik elemmé is átalakulhat (megváltozik az atommagban lévő protonok száma). Valójában ez egy elég gyakori kifejlet.

A még el nem bomlott radioaktív atommagok száma az idő múlásával exponenciálisan csökken. Ezt a folyamatot az ún. felezési idővel szokták leírni, ami az az időtartam, ami alatt a radioaktív anyag fele elbomlik. Ez az adott radioaktív izotópra jellemző konstans szám, és attól függően, hogy milyen izotópról van szó, a másodperc töredékétől akár több millió évig is terjedhet. 

Ezek alapján már látható, hogy egy olyan fizikai jelenségről beszélünk, ami túlmutat az emberi léptéken, és többek közt ez az, ami az egészet igen veszélyessé teszi. (Baj esetén évszázadokra, akár évezredekre is elronthatjuk a dolgokat.)

A radioaktivitás tehát a nem stabil (radioaktív) atommagok bomlásának folyamata, ami nagy energiájú ionizáló sugárzást kelt. A természetben is előfordul (pl. uránszurokérc), de a 20. század közepe óta a humán tevékenység vált meghatározóvá ezen a téren: nukleáris fegyverkezés, óriási számú atombomba-kísérlet szerte a bolygón, később atomerőművek ill. azok balesetei.

Ez a nagy energiájú sugárzás típustól és intenzitástól függően kisebb vagy nagyobb (esetleg egyenesen extrém) mértékben károsítja a különböző élőlényeket, főleg a bonyolult felépítésűeket, mint amilyen az ember is. Akkor is ártalmas, ha a sugárforrás testünkön kívül található (persze minél messzebb, annál kevésbé az), ha pedig esetleg belénk kerül, bejut a sejtekbe, akkor hatványozottan káros. 

Ez utóbbi vonatkozásban a veszélyeztetést az teszi lehetővé - és ezzel lassan el is érkezünk a jódhoz - , hogy testünk nem képes megkülönböztetni egymástól az egyes izotópokat, így a radioaktív jódra is azt hiszi majd, hogy fel kell venni mint értékes esszenciális nyomelem. 

Tehát nem csak úgy véletlenül kerül belénk, hanem a szervezet veszi fel jóhiszeműen. Minél inkább jódhiányosak vagyunk, annál inkább felveszi. Ilyenkor a sugárzó izotóp közvetlen közelről károsítja a sejtjeinket és okozza azokat a komplikációkat, melyekről a szakirodalomban olvashatunk. Ezekbe most nem mennék bele, de lényegében karcinogén, azaz rákkeltő hatások jelentkeznek, a sugárzás többek közt roncsolja a DNS-t (mutációkat okoz), az immunrendszert (csontállomány) károsítja stb. 

A jódnak sokféle izotópja létezik, összesen 37. (Meglepően sok, nem?) Ezek mindegyikének 53-as a rendszáma (atommagjaikban ennyi proton található), de különbözőek a tömegszámaik az eltérő neutronmennyiség miatt. Stabil jódizotóp csak egy van, a 127-es tömegszámú 127I , ez az, amire nekünk mint esszenciális elem szükségünk van. Az ismertebb sugárzó izotópok: 123, 129, 131, 132, 133, 135. 

A 131-esről  lesz szó a következőkben részletesebben, mert atombaleset során keletkező jódizotópok közül - bár a többi (I-132, 133, 135) sem kockázatmentes - ez a legveszélyesebb , a felezési ideje is a leghosszabb. Béta-bomlási módjának köszönhetően a 131I mutációt és pusztulást okoz azokban a sejtekben, amelyeken áthatol, de akár a néhány milliméteres távolságban lévőkben is. (A generált elektronsugárzás 0,6-2 mm mélyre hatol be a szövetekbe.)

Megjegyzés: amennyiben nem jódatomról, hanem jodid ionról (I-) beszélünk, akkor a külső elektronhéjon +1 elektron helyezkedik el. Ez a radioaktivitáson nem változtat (hogy stabil-e vagy sugárzó), mert azt az atommag állapota dönti el.

Érdekesség: radioaktív jódot az orvosi gyakorlatban is használnak pl. pajzsmirigy-túlműködésnél vagy -ráknál a szövetek szétroncsolására. Az ilyenkor kapott dózis akkora, hogy még azelőtt teljesen elpusztítja a pajzsmirigyet, hogy abban a sugárzás következtében hosszabb távon daganatos sejtek jöhetnének létre. Szakmai körökben célzott, precíz, biztonságos terápiás kezelésnek mondják, bár pro és kontra is vannak evidenciák, maga a módszer egyáltalán nem kockázatmentes. [2;129.o.] 

Egyéb, kevésbé erőteljes jódizotópokat (pl. 123, 125) a diagnosztikában is alkalmaznak. Pajzsmirigy szcintigráfia során  viszont, amikor a szövetben lévő gyanús képletek aktivitását szeretnék megvizsgálni, már nem radiojódot használnak, hanem ún. (metastabil) technécium-izotópot (99mTc) ill. annak nátrium-sóját. Erről bővebben a Göbök c. cikkben lehet olvasni.

vissza az elejére

Nukleáris balesetek és a radioaktív jód

Atombaleset esetén, amikor megsérül a reaktor magja és radioaktív anyagok jutnak a környezetbe, gyakran esik szó a jódról. Egyáltalán mit keres a jód egy atomerőműben? Bizonyára nem mint fertőtlenítőszer van ott rá szükség... 

Nos, az urán (és a plutónium) mint nukleáris fűtőanyag bomlása során igen sokféle sugárzó termék keletkezik, többek közt nagy mennyiségben a cikkünk főszereplőjét megtestesítő 131-es tömegszámú radioaktív jód is, ami az összes hasadási termék tömegének közel 3%-át teszi ki. 

De miért kerül épp a jód a figyelem középpontjába a jelenlévő sokféle sugárzó anyag közül?

Nos, mivel egy rendkívül illékony elemről beszélünk és az atomreaktorokban igen magas hőmérséklet uralkodik, amennyiben megsérül a reaktormag, a jódgőzök igen könnyen kiszöknek és képesek aztán a légköri áramlatokkal nagy (akár több száz kilométer) távolságra is eljutni, ami a többi radioaktív elemről nem mondható el ilyen mértékben. A balesetet követő első héten a 131I felelős az atomerőmű radioaktív hulladékából származó szennyezés legnagyobb részéért. 

A jódgőzök a környezetbe jutva redukálódhatnak is, így radioaktív jodid ion jön létre (ld. fenti kép, a külső elektronhéjon ilyenkor +1 elektron található, azaz nem 7, hanem 8), de a sugárzó mivoltán ez mit sem változtat. Ebben a formában a jód már vízoldékony, így csapadék hatására könnyen kimosódik a légkörből, majd a földfelszínre kerül, onnan rá a növényekre, amik akár fel is vehetik, majd bekerül az állatok és az emberek testébe is. 

De a radioaktív jód akár közvetlenül belélegzés (inhaláció) útján is bejuthat mint jódgőz, ez is eléggé jelentős expozíciós útvonal, nem feltétlen kell megenni / meginni a radioaktív jódot ahhoz, hogy bekerüljön a szervezetünkbe, elég csak levegőt venni ilyen vészhelyzetben.

Jobb helyeken ilyenkor késlekedés nélkül nagy dózisú jódtablettákat (kálium-jodid) osztogatnak a lakosságnak jódprofilaxis céljából, azaz hogy stabil jóddal ellátva őket minimálizálják a radioaktív jód okozta káros hatásokat. Ilyeneket szoktak mondani, hogy ez:

• telíti a pajzsmirigyet, hogy az ne vehessen fel a radiojódot

• ideiglenesen blokkolja a pajzsmirigy működését, így az nem képes jódot felvenni

• leállítja a pajzsmirigyet, így a radiojód nem jut be

Már ebből is láthatjuk, hogy óriási a zűrzavar a fejekben (szakmai körökben is) azzal kapcsolatban, hogy mi is történik ilyenkor valójában biológiailag. A szakemberek szigorúan kikötik, hogy kizárólag központilag, hatósági elrendelésre szabad ezeket a kálium-jodid tabletták bevenni, mert indokolatlan esetben a kockázat nagyobb, mint a haszon. Egyes források súlyos egészségügyi hatásokat prognosztizálnak, tovább erősítve az egyébként is igen elterjedt és mélyen ülő jódfóbiát. Mintha nem is egy nyomelemről lenne szó, hanem valami méregről...

A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy nem egyértelműek az ajánlások a jódszedés időtartamára vonatkozóan sem: valahol hetekről beszélnek, a legtöbb helyen viszont kikötik, hogy néhány napnál nem szabad hosszabban alkalmazni, mivel órási károkat okozhat a pajzsmirigyben. 

Valóban?

Nézzük meg részletesen, mi is történik ilyenkor. Tényleg védelmet nyújt a jódszedés a sugárzással szemben? Ha igen, mindenféle sugárzás ellen véd vagy csak célzottan a radioaktív jód jelentette veszély ellen? (Lelövöm a poént: csak ez utóbbi ellen, amennyiben jól csináljuk. Ha nem, akkor ez ellen sem.) 

Tényleg lehet telíteni ennyi idő alatt a pajzsmirigyet? Vagy inkább az a cél, hogy blokkoljuk a jóddal a működését? Egyáltalán mit tegyünk ilyen helyzetben? 

A tisztázásban óriási segítségünkre lesz a jódpótlásban úttörő orvosok zseniális és korszakalkotó munkássága, különös tekintettel a [1]-es publikációra (ld. Források) és dr. Guy E. Abraham szülész-nőgyógyász-endokrinológus professzor abban megosztott ábráira.

vissza az elejére

A jódprofilaxis működése - és hogyan kellene azt helyesen alkalmazni

Amennyiben radioaktív jód került a környezetünkbe, tehetünk - és kell is tenni - óvintézkedéseket annak érdekében, hogy minimalizáljuk a szervezetünkbe jutó mennyiséget (radioaktív jódfelhő érkezése esetén a lakásban tartózkodás, ablakok csukva tartása, leveles zöldségek fogyasztásának kerülése vagy alapos lemosása, legelőn füvet fogyasztó állatok tejének mellőzése stb. - erre vonatkozóan a hatóságok szoktak adni felvilágosítást), de igazából tökéletesen elkerülni nem tudjuk, hogy sugárzó jódizotóp jusson a testünkbe. 

Viszont ha ez meg is történik, az még nem tragédia, hiszen a vérünkben keringő szervetlen jódot (függetlenül attól, hogy stabil vagy radioaktív) a vesék igen hatékonyan ürítik: a jodid clearance értéke 43,5 liter/24 óra. (A clearance érték egy virtuális vérplazmamennyiség, amit a vesék 24 óra alatt képesek maradéktalanul megtisztítani egy anyagtól, adott esetben a szervetlen jódtól.) Az igen magas szám jól mutatja, hogy a vesének egyáltalán nem esik nehezére kiszűrni a vérből a jódot. Megjegyzés: ezért is igen nehéz hagyományos értelemben véve túladagolni a szervetlen jódot. 

A fő cél ilyenkor annak a megakadályozása, hogy a radioaktív jód bejusson a sejtekbe, ahol bent reked és folyamatosan kifejti pusztító, karcinogén hatását, amíg el nem bomlik. A fókusz a jódprofilaxis során a pajzsmirigyen, annak tüszősejtjein van, hiszen a jelenleg uralkodó közfelfogás szerint csak ez a szervünk használ jódot, ami egyértelműen nem igaz, de most koncentráljunk erre a területre, a cikk végén majd kitérünk az egyéb jódigényes szerveket érintő rizikókra is.

vissza az elejére

A pajzsmirigy jódfelvétele: a nátrium-jodid szimporterek (NIS)

Ahogy arról a Jód ABC-ben illetve a Megtévesztő jódtanulmányok c. cikkben már bőségesen esett szó, a pajzsmirigy tüszősejtei (tireociták) a vérünkben keringő jodid ionokat a sejthártyáikban bazolaterálisan - ez a kapillárisok (vérkeringés) felé néző oldalt jelenti - elhelyezkedő transzport csatornákkal, az ún. nátrium-jodid szimporterekkel (NIS) veszik fel. Átszivattyúzzák magukon, majd a pendrin nevű apikális  - ez a tüszők belseje felé lévő oldal - szállítócsatorna segítségével a kolloidba juttatják, ahol a pajzsmirigyhormonok szintézise zajlik a tireoglobulin (TG) fehérjében a TPO enzim segítségével. (Ehhez a jodid ionnak előbb oxidálódnia kell, de most ebbe ne menjünk bele.)

Egy átlagos felnőtt esetében a pajzsmirigy kb. 15 mg jódot tárol [2;70.o.], amely érték több hónapos milligrammos jódbevitel esetén (ld. ortomolekuláris jódpótlás a jódprotokoll ajánlásai szerint) 50 mg-ra emelkedik. Ennek a számnak később még jelentősége lesz.

Érdekesség: sokan úgy gondolják, hogy a pajzsmirigy tartalmazza az emberi szervezetben a legtöbb jódot, de ez csak akkor igaz, ha nagyon alacsony a jódbevitelünk, és éheztetjük a többi jódigényes szervünket. Amennyiben a napi bevitel milligrammos nagyságrendben mozog és a hónapok során elértük a teljes testre kiterjedő jódtelítettséget, szervezetünk kb. 1.500 mg jódot tárol, és ennek csupán csak kb. 3%-a (50 mg) található majd a pajzsmirigyben. A többi az egyes endokrin és egyéb mirigyekben, a mellekben, az idegrendszerben, az agyban, a gyomor-bél traktusban, az izmokban, a bőrben, a zsírszövetben stb. koncentrálódik, ld. erről a jódigényes szerveink c. ábrát a Jód ABC-ben.

A cél tehát annak megakadályozása, hogy a radioaktív jód bejusson a tüszősejtekbe. De hogyan lehet ezt megtenni? Nos, egyik lehetséges módszer az lenne, ha gyorsan telíteni tudnánk a pajzsmirigyet stabil jóddal, így már "nem férne be" oda több jód, így a radiojód kint rekedne. A baj ezzel az, hogy akármilyen nagy jódadagokat szedünk is, a pajzsmirigy telítése nem egy 1-2 napos történet, mivel ezeknek a nátrium-jodid szimportereknek (NIS) korlátozott a kapacitásuk. Bármennyi jódot szedünk is, akkor sem tudnak napi 600 mikrogrammnál többet beszivattyúzni a sejtek belsejébe!

Mit lehet akkor tenni? Nos, kihasználni a versengő gátlás (kompetitív inhibíció) elvét. Lássuk a részleteket!

vissza az elejére

A pajzsmirigy radiojód-felvétele

Álljon ennek szemléltetésére itt egy ill. két ábra a már említett [1] szakmai publikációból. Dr. David Brownstein, a ma élő és legaktívabb [2] jód szaktekintély azt mondta ezekre a diagrammokra, hogy szerzőjük, dr. Guy E. Abraham szülész-nőgyógyász endokrinológus professzor, akinek egyébként a jód 21. századi újrafelfedezését is köszönhetjük, megérdemelte volna a Nobel-díjat ezért a munkáért...

Az ábrán az látható, hogy hogyan csökken a pajzsmirigy radiojodid-felvétele a növekvő jódbevitel (jódfogyasztás) függvényében. Amennyiben ez utóbbi csupán az alacsony mikrogrammos tartományban mozog (0,01-0,1mg), vagyis valaki nem szed jódot vagy csak RDA (irányadó napi beviteli érték) körüli adagokat, akkor a pajzsmirigy nagyon nagy százalékban felveszi a vérbe bekerülő és ott keringő radioaktív jódot. 

Amennyiben viszont a napi (!) jódbevitel eléri a kb. 70 mg-os értéket, ez a százalék szinte a nullára esik le. Vagyis megfelelően magas jódbevitellel el tudjuk érni, hogy a pajzsmirigybe ne jusson be radioaktív jód. 

De miért? Hogy működik ez pontosan? Álljon erre itt a második ábra:

Ez a diagramm részben az előző kinagyítása (itt most 0,1 mg-tól indul a vízszintes tengely), azaz a napi jódbevitel függvényében láthatjuk rajta a pajzsmirigy radioaktívjód-felvételét (%-ban, ld. folytonos vonal), de emellett újdonságként a pajzsmirigy által 24 óra alatt megtartott összes jódmennyiséget is (szaggatott vonal).

És ez utóbbi megértésében rejlik a titok nyitja! A pajzsmirigy nem tud felvenni napi 600 µg jodid ionnál többet akkor sem, ha a napi jódbevitelünk több száz milligrammos szinten mozog. Viszont ezt a kapacitáshatárt már napi kb. 70-100 mg-os jódbevitelnél elérjük. 

Vagyis ha legalább ennyi jódot szedünk (itt most jodid ion, mert a pajzsmirigy főleg ezt használja), azzal sikeresen telítjük stabil jóddal ezt a transzportmechanizmust, így hiába kering majd a vérünkben radioaktív jód, nem fog már "felférni" erre a szállítórendszerre. 

Tehát nem a pajzsmirigyet telítjük ilyenkor, hanem a jódot a pajzsmirigybe szállító mechanizmust. És ez fontos különbség!

vissza az elejére

Meddig kellene szedni ezeket a nagy dózisú jódtablettákat?

A fenti diagrammokon is látható, hogy NAPI FOLYAMATOS bevitelről van szó, amivel ezt a hatást el lehet érni, hiszen a vesék ürítő tevékenysége nyomán a vérplazma jodid koncentrációja hamar lecsökken. Tehát nem elég csupán 1-2 napon át szedni ilyenkor a nagy dózisú jódtablettákat, hanem addig kell(ene) mindezt folytatni, amíg ott van a környezetünkben radioaktív jódizotóp! 

Hogy pontosan meddig? Számoljuk ki együtt:

A 131I felezési ideje 8 nap. Ez azt jelenti, hogy 8 nap alatt bomlik le az 50%-a, 16 nap alatt a maradék 50%-a, 24 nap alatt annak a fele stb. Egy hónap (32 nap) alatt kb. a 94%-a, 40 nap alatt a 97%-a elbomlik és már nem sugároz. 

Szóval eddig kellene szedni, nem 1-2 napig, feltéve, hogy nem érkezik friss radiojód utánpótlás a forrásból (erőműből), mert ez esetben folytathatjuk tovább a szedést. A hatóságok mérik a környezetben lévő radiojód mennyiségét, érdemes figyelni ilyenkor a híreket.

De akkor miért csak néhány napig javasolják? Mitől félnek?

Nos, azért, mert 70 éve, amióta a Wolff-Chaikoff hatás (valójában koholmány) beférkőzött a szakmai köztudatba és az orvosi egyetemi képzések anyagában is átvette a régi jól bevált jódismeretek helyét, abból indulnak ki a szakemberek, hogy ezek a jódadagok bezavarnak a pajzsmirigy működésébe és néhány nap után súlyos diszfunkciót (hipo- vagy hipertireózis) okoznak. 

Ez az ijesztegetés nekünk, az ortomolekuláris jódpótlási iskola tanításaival tisztában lévőknek már ismerős, mi is számtalanszor megkaptuk már és kapjuk folyamatosan. Bár azzal, hogy sok éves milligrammos jódszedés után is, köszöni szépen, kiválóan van a pajzsmirigyünk, igazából rácáfolunk ezekre az ijesztegetésekre. Kár, hogy ez nem szokta zavarni a riogatókat, ők csak kötik az ebet a karóhoz, hogy de igen, a nagy dózisú jód előbb-utóbb leálltja a pajzsmirigyet... Zárójel bezárva.

A Jód ABC-ben olvashatunk arról részletesebben, hogy a milligrammos jódbevitel hatására átmenetileg megemelkedő TSH érték - amit a szakemberek többsége a pajzsmirigy leállásának egyértelmű jeleként értelmez - milyen történést takar valójában (NIS regeneráció) és miért nem jelent szükségszerűen pajzsmirigy-alulműködést. (Sajnos a TSH bálványként tisztelt marker lett mostanság.)

vissza az elejére

A komp hasonlat

Az előző tudományos ábrák bizonyára sok nem-szakmabeli jódbarát torkán fennakadtak, így az alábbiakban hozok egy közérthetőbb hasonlatot az érzékletes szemléltetés érdekében. 

A fenti transzport rendszert, ami a pajzsmirigy tüszősejtjeibe is szállítja a jódot mint jodid iont, úgy lehet elképzelni, mint egy kompot, ami a folyó egyik oldalról, ahol az országút fut, viszi át az embereket a túlparton lévő hotelba. 

Az országút az érpályáinkat jelenti (vérkeringés), a rajta kószáló emberek a jodid ionokat szimbolizálják (a turisták a stabil jodid ionokat, a terroristák a radiojodidot), a komp a pajzsmirigy nátrium-jodid szimportereinek (NIS) összességét testesíti meg, a hotel a pajzsmirigy tüszősejteit jelenti, a folyó pedig azok sejthártyáját, amelyben a NIS-ek mint transzmembrán fehérjék dolgoznak. A rendőrségről (vesék) később még lesz szó, hogy jönnek a képbe.

Nos, a cél az, hogy megakadályozzuk, hogy az országúti turisták közé vegyült terroristák felüljenek a kompra és eljussanak a hotelba, majd nekiálljanak ott robbantgatni.

Ennek érdekében az utat akkora turistatömeggel kell elárasztani, hogy a kompon egyfolytában megtöltve ("telítve") tartsák az ülőhelyeket. Fontos: ilyenkor nem a hotelt telítjük, hanem a kompot! Méghozzá a versengő gátlás (kompetitív inhibíció) elve alapján.

Amennyiben a komp tele van jószándékú turistákkal, nincs rajta egy szabad ülőhely sem, akkor hiába próbálnak meg útszéli terroristák (ld. fenti képen piros színben) beférkőzni a tömegbe, hogy felszálljanak a kompra és átjussanak vele a hotelba, egyszerűen nem férnek fel, mert nincs üres hely a kompon, nem tudnak leülni, így végül nem jutnak át a hotelba. (Úszni nem tudnak, mint ahogy a jodid ionok se tudnak a sejthártyán csak úgy átmenni, mindegy, hogy most stabil vagy radioaktív részecskéről van szó.) 

Ezzel a módszerrel akkor sem jutnak be a terroristák a hotelba, ha történetesen annak épületében még lenne egy csomó szabad hely! (És általában ez a helyzet, az emberek pajzsmirigye jódhiányos, nincs telítve.) 

Az országútról a terroristákat hamar lesodorja a gyakran járőröző rendőrség, és aztán ki is tessékeli őket az országból. Ez szimbolizálja a vesék rendkívül hatékony munkáját a vérben keringő szervetlen jód kiszűrését tekintve, mindegy, hogy stabil vagy radioaktív izotópról van szó. Tehát a turisták is így járnak, mert a veserendőrség kb. 24 óra alatt igen hatékonyan leürít minden, a vérben keringő szervetlen jódot.

Ehhez a biztonsághoz viszont folyamatosan tele kell, hogy legyen a komp! A hotelt nem tudjuk ilyen gyorsan telíteni, mert bármilyen nagy is a tömegáradat az úton (bármennyi jódot veszünk be), a komp nem tud csak napi 600 embert szállítani a hotelba, melynek maximális befogadókapacitása 50.000 fő! A komp nem tudja néhány nap alatt feltölteni a hotelt! Nem is ez a cél ilyenkor.

vissza az elejére

A pajzsmirigy telítődése a valóságban

Egy felnőtt pajzsmirigye maximum 50 mg jódot képes tárolni. [2;70.o.] Az emberek viszont nem szednek jódot, mert félnek tőle, így pajzsmirigyük is rettentő jódhiányos, így 50 mg helyett jellemzően csak 10-15 mg található ténylegesen benne. Tehát ha folyamatosan full kapacitással jár a komp, akkor is kell neki kb. 2 hónap, hogy telítse a hotelt jó(d) turistákkal. 

Nem igaz tehát az a kijelentés, hogy néhány napon át szedett nagy dózisú jódtablettákkal telíteni lehet a pajzsmirigyet!

Ha pár nap után megszűnik a turista-áradat, mert abbahagytuk a jódot, meg fognak üresedni a kompon a helyek, s így a terroristák végre felszállhatnak rá és eljuthatnak a hotelba, ahol nekiállnak majd kártékony munkájuknak, robbantgatnak stb. Pont amit el akartunk kerülni. 

Most ez csak egy hasonlat, de a radioaktív anyagok se csinálnak mást, nagy energiájú részecskéket / sugárzást bocsátanak ki magukból és azzal rongálják a környező szöveteket, azok DNS-ét, mutációkat okoznak, rák kockázatát emelik stb. Persze még mindig jobb, ha 1-2 napig szedünk nagy dózisú jódot, mintha egyáltalán nem, mert akkor legalább a hotelban kicsivel több jódturista lesz, de azt ne várjuk el ettől a módszertől, hogy tökéletes védelmet nyújt majd! 

Ha a hotelban vannak turisták is a robbantgató terroristák mellett, akkor kisebb az esély arra, hogy ha a recepción szólnak, hogy szükség lenne egy vendégre (pajzsmirigy hormonok szintézise), akkor terrorista jelentkezik. Statisztikai alapon minél több a jódturista a hotelban, annál kisebb eséllyel kerül terrorista kiválasztásra. Mert pajzsmirigy-hormonokat, amik ugye bejárják utána az EGÉSZ szervezetet, nem csak stabil, hanem radioaktív jódból is lehet gyártani! (Testünk - ahogy már említésre került - nem tudja megkülönöztetni a stabil és a radioaktív izotópokat.)

Ahogy korábban kiszámoltuk, az I-131 terroristák - ha nem kapnak friss utánpótlást - bő 1 hónapig ólálkodnak a környéken és tévedhetnek rá az országútra is. Ezután ha lesz is szabad hely a kompon (abbahagytuk a jódszedést), akkor sem ülnek már fel, mert nincsenek ott.

vissza az elejére

És így megértjük a Wolff-Chaikoff kísérlet tévedését is...

A fenti hasonlat segítségével remek alkalom nyílik arra is, hogy megértsük, miért tévedett az 1948-as állatkísérlet során a kutatópáros, miért vont le hibás következtetést. Erről a vizsgálatról, amely rendkívüli mértékben sarazta be a jódot és zárta aztán börtönbe hosszú évtizedekre (ezóta tiltják a milligrammos adagokat), a Jód ABC-ben lehet részletesen olvasni. 

Itt most annyit említenék meg, hogy Wolff és Chaikoff azért látta úgy, hogy a kísérleti patkányok pajzsmirigye nem vesz fel több jódot, amint a vérükben keringő jód (ún. periférikus szervetlen jodid) koncentrációja elért ill. meghaladott egy bizonyos szintet (0,2 mg/l), mert radioaktív jóddal vizsgálták a mirigy jódfelvételét. (Előzetesen radioaktív jódot (KI oldat) injekcióztak az állatok hasüregébe.) A radioizotópok ugyanis jó alkalmat biztosítanak arra, hogy követni tudjuk az adott anyag útját a szervezetben, hiszen a kibocsátott sugárzást kamerákkal mérni lehet. 

Nos, ez idáig rendben is lenne, de ugye ők abból, hogy azt látták, a pajzsmirigy radiojodid-felvétele leállt, arra következtettek, hogy valamennyi jódizotóp felvétele blokkolódott! Ez pedig egy súlyos tévedés. A komp ugyanúgy szállítja tovább a turistákat (stabil jód) akkor is, ha az ülőhelyek 100%-os kiterheltsége miatt a terroristák (radiojód) már nem férnek fel! 

Ezen a ponton csíphetjük nyakon a Wolff-Chaikoff hatás hamisságát. A nagy mennyiségű jódbevitel és az általa kiváltott magas vérplazma jodid koncentráció csak a radioaktív izotóp pajzsmirigybe való felvételét blokkolja, nem pedig általánosságban a jódét! 

Az állításuk második része, miszerint ez a jódbevitel a jód organifikációját (hormontermelés) is megzavarja, még nagyobb hazugság. Ennek alátámasztására ugyanis semmit sem hoztak fel bizonyítékként [3] , nem mérték az állatok vérében a pajzsmirigyhormonok szintjét, egyszerűen csak továbbgondolták az eleve hibás következtetést. 

Ennek a súlyos tévedésnek a konzekvenciáit a mai napig láthatjuk a jóddal kapcsolatos szakmai kommunikációban ("a jóddal nagyon kell vigyázni, mert a túl sok blokkolja a pajzsmirigy működését"), és a Wolff-Chaikoff koholmány sajnos a jódprofilaxisra is rányomja a bélyegét, ellehetetlenítve annak teljes sikerét.

vissza az elejére

Mindenki szedhet ennyi jódot vagy léteznek ellenjavallatok? 

Természetesen a jódprofilaxis keretében végzett jódszedésnek ugyanúgy vannak ellenjavallatai, mint az ortomolekuláris jódpótlásnak:

• • súlyos veseműködési zavarok

  • autonóm hormontermelő szövet a pajzsmirigyben: különálló göbként vagy szétszórt (diffúz) módon

  • autonóm forró/meleg göbö(ke)t tartalmazó multinoduláris golyva

  • autonóm struma ovarii: autonóm teratoma (T4 pajzsmirigyhormont termelő szövet) a petefészekben 

  • dermatitis herpetiformis

Ezeknél a - meglehetősen ritka - rendellenességeknél (bővebben ld. a Göbök a pajzsmirigyben c. cikket) nem szabadna jódot szedni, mert valóban hipertireózist okozhat. Persze radioaktív jód okozta veszély során nincs idő ultrahang vizsgálatra és szcintigráfiára járogatni. Ilyenkor a közjó érdekében statisztikai alapon születnek a döntések. Az ellenjavallattal rendelkezőknél - bár a jódhiány náluk is fennáll! - a jódpótlás komplikációkat okozhat, őket külön folyamat keretében részesítik majd endokrinológiai ellátásban, amennyiben ez szükséges.

Ez első hallásra nem hangzik túl humánusan, de népegészségügyi kérdésekben nem lehet egyénekre differenciált döntést hozni. Mivel az ellenjavallatokat képező rendellenességek ritkák (becslések szerint 0,1% vagy az alattiak), az érintettek lakossági szinten a kisebbséget képviselik, így az sem lenne korrekt, ha miattuk megfosztanánk az egészséges többséget (99% felett) a jódtól. 

Valójában viszont többé-kevésbé ez történik, hiszen épp az ellenjavallatokkal rendelkező kisebbségre tekintettel sem ajánlják néhány napnál tovább szedni ilyenkor a jódot, amellett hogy alapvetően azt hiszik, hogy mindenkinél pajzsmirigy-problémákat okozna az adag, amikor ez nem igaz. Igyekeznek mindezek miatt kockázat-haszon elemzésen alapuló döntést hozni, így bizonyos korosztálynak kimondottan javasolják a jódpótlást, míg másoknak sajnálatos módon nem, ld. még később.

vissza az elejére

Mellékhatások minimalizálása 

Ideális az lenne természetesen, ha a jódprofilaxist is - ahogy az ortomolekuláris jódpótlást is - kísérné a kritikus kofaktorok pótlása, kiemelt fontossággal a szeléné, hiszen szelénhiányos állapotban jódot szedni veszélyes. A részletekről a Megtévesztő jódtanulmányok c. cikk megfelelő fejezetében olvashatunk. Sajnos jódprofilaxis során erre nem figyelnek, nincs rá idő ill. a jód és a kofaktorok szoros kölcsönhatása talán nem is eléggé ismert témakör.

Szinte borítékolható volt az is, hogy a nagy dózisú jód által kiváltott tüneteket se értelmezik helyesen, általában a jód nyakába varrják, hogy a mérgezést okozott stb., amikor valójában nem erről, hanem egyfajta méregtelenítésről van szó, pl. toxikus halogének (mérgező bróm, klórszármazékok) ürüléséről, amik kiütéseket, fejfájást, fémes szájízt és egyéb kellemetlen tüneteket okoznak. De ez nem jódmérgezés.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tisztán jodid alapú jódpótlásnak nincs olyan markáns méregtelenítő hatása, mint a komplex készítményeknek, pl. a tradicionális Lugol-oldat. Cserébe viszont nem is olyan hatékony, bár a pajzsmirigy védelme céljából (most erről van szó elsősorban) a jodid forma is alapvetően megfelelő. 

Az 1986-os csernobili baleset a stabil jód mellékhatásaira vonatkozóan is szolgált értékes tapasztalatokkal. Lengyelországban egyszeri adagban 10 millió gyermeknek adtak akkor jódot. [4] Súlyos mellékhatásokat nem észleltek, bár gyomor-bélrendszeri kellemetlenségeket és kisebb bőrkiütéseket azért jelentettek. Ami a felnőtt korcsoportot illeti: bár nem ajánlották nekik, 7 millió lengyel felnőtt vett be akkor nagy adagban jódot. Ezek közül csak két súlyos mellékhatást észleltek, mindkettő ismert túlérzékenység miatt rendelkezett. Magyarországon anno nem rendeltek el jódprofilaxist. :(

Összefoglalva, az egyszeri jódadag (kálium-jodid) súlyos mellékhatásainak előfordulása gyermekeknél kevesebb mint 10 millióból 1, felnőtteknél pedig alacsonyabb, mint 1 millióból 1 fő volt.

vissza az elejére

Kinek mennyi jódot kellene ilyenkor bevenni és milyen formában?

A WHO [4] a következő mennyiségeket javasolja az egyes korosztályok számára vészhelyzet esetén alkalmazott jódprofilaxis keretében: 

• 1 hónapnál fiatalabb csecsemők: 16 mg KI - melynek jodid tartalma: 12,5 mg

• 1-36 hónapos korban: 32 mg KI - melynek jodid tartalma: 24,5 mg

• 3-12 éves korban: 65 mg KI - melynek jodid tartalma: 50 mg

• 12 éves kor felett: 130 mg KI - melynek jodid tartalma: 100 mg

Ezeket az adagokat alapvetően mint egyszeri dózis javasolja, bízva abban, hogy a radioaktív jódfelhő hamar tovább áll, de megjegyzi, hogy amennyiben elhúzódó a terhelés (kimosódott a levegőből a jód és bekerült a táplálékláncba), akkor hosszabb időn keresztüli alkalmazás válhat szükségessé. Ez utóbbi esetben már jóval több káros hatást ("jódmellékhatást") vízionál, de ezeket érdemes a fentiek tükrében értelmezni.

A WHO ezen dokumentumában [4] megtalálhatjuk a bűvös 40 éves korhatárt is, amire idehaza is előszeretettel hivatkoztak a riportokat adó szakértők, vagyis hogy ebben a korban már nem kell szedni ilyenkor jódot, mert a "pajzsmirigy máshogy működik".

"A sugárzás által kiváltott pajzsmirigyrák kockázata 40 év felett rendkívül alacsony, akár nulla is lehet. A stabil jód mellékhatásainak kockázata viszont az életkor előrehaladtával növekszik, mivel a pajzsmirigy betegségek gyakorisága magasabb. Jódprofilaxis ebben a csoportban nem javasolt, kivéve, ha a belélegzett dózisok a pajzsmirigy működését veszélyeztető szintre (kb. 5 Gray) emelkednek. Ilyen sugárdózisok csak a baleseti helyszín közvetlen közelében fordulnak elő." [4]

Magyarul kockázat-haszon elemzéssel közelíti meg a kérdéskört, ami részben érthető, hiszen populáció szintjén kíván ajánlásokat tenni, másrészt viszont nem logikus, hiszen 40 év felett is védeni kellene a pajzsmirigyet mint értékes endokrin szervet, a radioaktív jód nem feltétlenül csak rákot tud okozni, károsíthatja úgy is a pajzsmirigyet, hogy később alulműködés alakuljon ki vagy valami szöveti rendellenesség stb. 

Annak pedig, hogy 40 éves kor felett gyakoribbak a jódprofilaxis szempontjából problémás pajzsmirigy göbök és csomók, egyik legmarkánsabb oka épp a roppant súlyos, több évtizedes, sőt transzgenerációs jódhiány, amibe a jódfóbiás WHO botrányosan alacsony jódbeviteli ajánlásai üldözték bele az embereket!! 

Tehát ne írjuk le ezt a korosztályt, nem működik máshogy a 40 felett sem a pajzsmirigy, ugyanúgy kell neki a jód, csak előtte meg kellene vizsgálni, hogy nincs-e ellenjavallat. Erre az ortomolekuláris jódpótlás protokollja mindig felhívja a figyelmet, a tömeges jódprofilaxis esetén persze nincs elég idő rá. 

Emiatt is fontos a jódtudatosság és a jódellátottság emelése, hogy ne csak vészhelyzetben pánikolva gondoljunk erre a félreértett nyomelemre! Tájékoztató kampányokra lenne szükség, amik a jódhiány súlyos következményeire hívják fel a figyelmet, hogy ne legyen az, hogy 40-65 éves korosztályban minden második ember pajzsmirigye beteggé válik, göbökkel, csomókkal, strúmával terheltté! [5]

Az ajánlott formát tekintve a WHO a KI tablettákat javasolja, azaz jodidot. Akik ortomolekuláris jódpótlást végeznek és ehhez komplex jódoldatot (Lugol vagy IodAid) szednek, nekik természetesen nem muszáj ilyenkor KI-ra váltani, hiszen egy komplex készítmény a jodid formát is tartalmazza, ráadásul a szintén benne lévő molekuláris jód is jodiddá alakul néhány óra múltán a vérben.

A dózist érdemes úgy módosítani, hogy a napi 70-100 mg-os beviteli tartományba kerüljünk, átlagos felnőttet tekintve, hiszen így tudjuk telíteni a komp ülőhelyeit. Ez alapvetően csak akkor javasolt, ha korábban problémamentesen tudtunk szedni ekkora adagot. Laikusoknak érzékeltetésképpen: alapvetően ez egy nagyjából átlagos feltöltő mennyiség az ortomolekuláris jódpótlás világában, nem egy extrém giga-mega mennyiség! Persze ha vészhelyzet van, akkor kisebb méregtelenítési kellemetlenségek másodrangúak. 

vissza az elejére

Mi a helyzet a többi jódigényes szervünkkel?

Az Iodine Project orvosainak korszakalkotó munkássága nyomán tudjuk, hogy jódra nem csak a pajzsmirigyünknek van szüksége. Valójában az összes sejtünk igényli és használja - ill. használná, ha elegendő mennyiségben vinnénk be -, különös tekintettel a következőkre: [2;28.o.]

• belső és külső elválasztású mirigyek: hasnyálmirigy, a hormonrendszer endokrin mirigyei, könny-, nyál-, izzadságmirigyek stb. (minden váladéktermelő mirigy jódigényes)

• reproduktív szervek: mellek, petefészkek, méh, férfiaknál prosztata, herék

• immunrendszer

• szív és harántcsíkolt izmok

• a teljes gyomor-bél traktus

• idegrendszer

Alapvetően ezeket is érinti a radioaktív jód jelentette veszély, de hogy ez valójában mekkora, az meglehetősen összetett kérdés, megválaszolásához pedig először át kell ismételnünk, milyen formákban van szükségünk jódra, és azok milyen úton jutnak be a sejtjeinkbe. Erről részletesen a Jódhiány vizsgálati lehetőségei c. cikkben olvashatunk, most csak röviden ismertetném:

1. molekuláris jód (I2): passzív transzport útján jut a sejtekbe megkönnyített diffúzió által

2. ionos jodid (I-): mint töltéssel rendelkező részecske aktív transzporttal közelekedik a már sokat emlegetett nátrium-jodid szimportereken (NIS) át

Miért fontos ez? 

Mert ha molekuláris formában (is) van a környezetünkben radioaktív jód (jódgáz / -gőz, vagyis jódfelhő a levegőben), akkor az a szervezetünkbe a tüdőn vagy az emésztőrendszeren át bejutva nem redukálódik azonnal és teljes mértékben jodid ionná (mint azt egyébként sokan gondolják), hanem kb. 2 órán keresztül mint I2 kering a vérben, és ezalatt van alkalma a sejteke is bejutni diffúzió útján. 

Ez ellen kálium-jodid tabletták szedésével nem lehet védekezni, mivel más formáról beszélünk, más kémiai tulajdonságai vannak, más útvonalakon közlekedik! Ilyenkor tényleg csak az segít, ha korábban komplex, azaz molekuláris jódot és jodid iont is tartalmazó készítménnyel végeztünk jódpótlást hónapokon keresztül és ezt a radioaktív veszély fennállása esetén is folytatjuk.

A kb. 2 óra letelte után (amit az antioxidáns státuszunk is befolyásolhat) a vérünkben keringő radioaktív molekuláris jódnak az a része, ami nem jutott be a sejtekbe, redukálódik, ionos jodiddá alakul. Innentől kezdve ugyanúgy viselkedik, mintha eleve (radioaktív) jodidként érkezett volna. 

A pajzsmirigynek eziránt a redukált forma iránt van nagy affinitása a tüszősejteken nagy mértékben kifejeződő NIS-ek miatt, és itt jönnek képbe a nagy dózisú KI tabletták is. Amennyiben ilyet szedünk, az általa okozott magas vérplazma jodid koncentráció a többi nátrium-jodid szimporterrel rendelkező jódhasználó szervünkön lévő NIS-eket is lefoglalja (telíti) majd, így csökkentve a radioaktív jdod ion bejutásának veszélyét. 

Egyébként mivel a nyugati emberek jódhiányosak, a NIS-ek nincsenek ott olyan mértékben kifejeződve, mint a pajzsmirigyünkön, ezért szóban forgó szervek nem kapnak akkor dózist a radioaktív jódból (jodid forma), mint magának a pajzsmirigynek a szövetállománya, aminek akkor is igyekeznie kell működni és ehhez jódot koncentrálni a gradienssel szemben, amikor borzasztó gyatra a jódkínálat odakint. Ilyen értelemben a radiojodid elleni védelem főleg inkább a pajzsmirigyről szól, de a radioaktív molekuláris jód jelentette plusz rizikókat sem illene figyelmen kívül hagyni a fentiek tükrében.

vissza az elejére

És akinek nincsen pajzsmirigye?

A fenti ábrán látható, hogy ilyenkor is "marad" még a testünkben számtalan jódigényes szerv és szövet, amit védeni kellene. Ezek közt vannak molekuláris és ionos formát is hasznosító egységek, a kérdés tehát összetett. 

Ami a jodid felvételt illeti, ezeken nincsenek annyira aktívan kifejeződve a jódot mint jodid iont a sejtekbe juttató szimporterek (NIS), mint a pajzsmirigyen, amennyiben valakinek alacsony a jódbevitele, így kevésbé gyorsan tudnak feltankolni radioaktív jodidból, de az a kijelentés, hogy pajzsmirigy nélkül nincsen kockázata a radioaktív jódnak, egyszerűen hazugság. 

Főleg a női reproduktív szervek lehetnek érintettek, amik ráadásul jelentős I2 fogyasztók is, így ha ilyen (oxidált) formában található a környezetben a radioaktív jód és így jut be a szervezetbe, akkor diffúzió útján képes bekerülni ezekbe a szervekbe. (Mennyiségeken lehet vitatkozni, de véleményem szerint radioaktív jódból az a legjobb, ha nulla jut be a sejtekbe.) Emiatt a csupán jodid formát tartalmazó készítmények nem nyújtanak számukra teljes védelmet. 

A mellek például a második legnagyobb jódraktárat jelentik a női szervezetben (ld. a Mellek és a jód c. cikk), a petefészkek jódkoncentráló képessége pedig a pajzsmirigyével egyenértékű [6; 127.o.] , olyan szintre tudják dúsítani magukban a jódot, mint a pajzsmirigy, feltéve persze, hogy optimális (milligrammos) jódbevitelről beszélünk, nem pedig RDA mennyiségekről. 

Amennyiben valaki ortomolekuláris jódpótlást végez már egy ideje és ezek a szervei (is) fel vannak töltve jóddal, valamint a jódpótlást a vészhelyzet idején is folytatja, akkor az védelmet nyújthat a radioaktív izotóp hatásaival szemben. Erre azoknak is gondolniuk kellene, akiknek már kioperálták a pajzsmirigyét. 

JÓD ≠ PAJZSMIRIGY!

vissza az elejére

Útravaló, a cikk fő üzenete

A magyar jódcsoportban 2014 óta folyamatosan mondogatjuk, hogy szervezetünk jódtelítettségére annak ezerféle élettani előnye miatt (amiből csak 1 a radiojód elleni védelem!) napi szinten érdemes gondolni és tudatosan tenni érte a jódpótlásban úttörő orvosok által kidolgozott protokollt (ld. Jódpótlás tudományos alapokon csoport) követve. 6-12 hónap szükséges ahhoz, hogy a teljes testre kiterjedő feltöltöttséget elérjük, ezt nem lehet tetszés szerint felgyorsítani, hanem csak kitartó jódszedéssel elérni, majd aztán fenntartani. 

A pánikolás rossz irányba viszi a fókuszt. Akik ilyenkor ijedten keresik a patikákban a jódot, 2 hónap múltán azt se fogják már tudni, mit is akartak vele valójában kezdeni. Ráadásul a 100-200 mikrogrammos jódtabletták semmit sem érnek a radioaktivitás ellen, láthattuk a fentiekben. Ehelyett a magatartás helyett jobb lenne megismerni, mire képes ez az elem és hogyan kell azt valóban helyesen használni, nem pedig pánikolni, ha épp van a környezetünkben radioaktív jód, vagy a totális ignoranciába burkolózni (és hülyének nézni a jódot milligrammos adagban szedőket), ha történetesen nincs. 

A jódszedés a fent kifejtettek értelemben képes védeni a sugárzástól, vagyis a sugárzó jódizotópok testünkben való megtelepedése ellen hat. Más egyéb, a balesetek során szintén felszabaduló radioaktív anyagokkal (cézium, stroncium) szemben nem nyújt védelmet, mint ahogy önmagában a radioaktív sugárzással szemben sem. Röntgen vagy CT-vizsgálat során elszenvedett kisebb-nagyobb sugárterheléssel szemben szintén nem.

Bízzunk benne, hogy soha nem lesz szükség jódprofilaxis elrendelésére a lakóhelyünkön, mindenesetre érdemes magunkat tudatosan felépített ortomolekuláris jódpótlással bebiztosítani, annak pajzsmirigyen messze túlmutató pozitív élettani hatásai miatt. Természetesen a protokoll ajánlásainak megfelelően eljárva, megelőző vizsgálatokkal, előkészületekkel, kofaktorok szintjeinek előzetes rendezésével stb. 

További információk a Jódpótlás tudományos alapokon csoportban.

vissza az elejére

Források

[1] Dr. Guy. E. Abraham et al: Orthoiodosupplementation: Iodine Sufficiency Of The Whole Human Body
[2] Dr. David Brownstein: Iodine: Why You Need It, why You Can't Live Without it, 5. kiadás 

[3] Dr. Guy E. Abraham - A Wolff-Chaikoff hatás - Farkast kiáltottak?

[4] Guidelines for Iodine Prophylaxis following Nuclear Accidents

[5] Schilddrüsenkrankheiten in Deutschland: Papillon Studie 

[6] Dr. Guy E. Abraham és munkatársainak publikációs anyagai összefűzve (PDF)

vissza az elejére